világzene, jazz, könnyűzene

Az élmény összeköt

A Lexus és a Müpa+ hűségprogram zárt körű rendezvénye

Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A Müpa és stratégiai partnere, a Lexus közös adventi estjére idén is szeretettel várjuk a Müpa+ hűségprogram Platina szintű tagjait. Mert az élmény összeköt.

Két csodás énekhang, két különböző műfaj: Radics Gigi a pop, Szőke Nikoletta a jazz egyik legnépszerűbb előadóművésze az országban. Nemzetközi színtéren elismert énekesek, akik mindketten álltak már a rangos Montreux-i Jazzfesztivál színpadán is. A Müpában most másodjára adnak közös koncertet: Dívák karácsonya című műsorukkal az ünnep hangulatát varázsolják a színpadra és a nézőtérre.

Kísérő zenészeik - Szőke Nikoletta állandó zenekarának tagjai - a hazai jazzszíntér legkiemelkedőbb muzsikusai közé tartoznak. Farkas Zsolt 2017-ben nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-zongora szakára, de már két éve tanársegéd a Snétberger Zenei Tehetségközpontban. Barcza Horváth József a magánéletben és alkotóként is Szőke Nikoletta társa, nemcsak kísérő muzsikus, de zeneszerző, hangszerelő és zenekarvezető is, újabban pedig a Bart'z eColony csapattal hallhatjuk. Dobokon Balogh László működik közre, aki az egyik legfoglalkoztatottabb hazai dobos. A zenekarhoz a fiatal jazzgeneráció két meghatározó egyénisége csatlakozik, mindketten Junior Prima díjas művészek: Fenyvesi Márton gitáron, Balogh Tamás billentyűs hangszereken gazdagítja a dalok hangzásvilágát.

A helyek száma korlátozott, ezért ha szeretne partnerével együtt ezen az estén a közelgő ünnepekre hangolódni, regisztráljon minél hamarabb!

A rendezvényre jegyek nem válthatók. A névre szóló belépőjegyeket érvényesítve a mélygarázs használata ezen az estén díjtalan. A Platina Müpa+ tagok a Platina parkolóhelyekre is regisztrálhatnak.

Rendező: Müpa
  • ének
    Radics Gigi, Szőke Niki
  • zongora
    Farkas Zsolt
  • billentyűs hangszerek
    Balogh Tamás
  • gitár
    Fenyvesi Márton
  • nagybőgő, basszusgitár
    Barcza Horváth József
  • dobok
    Balogh László

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére