Hasznos információk szülőknek

Található-e a Müpában pelenkázóhelyiség illetve külön szoptatásra kijelölt hely?
Pelenkázóhelyiség a Fesztivál Színház földszinti mozgássérült mosdójában, illetve a Ludwig Múzeum női mosdóiban található. Kifejezetten szoptatásra kijelölt külön helyiség nincs az épületben, de a Hangversenyterem emeleti folyósói a gyermekfoglalkozások alatt nincsenek használatban, így az ott található pamlagok megfelelő kényelmet és privát szférát tudnak biztosítani az édesanyáknak és gyermekeiknek.

Hol található információ arról, hogy melyik gyermekprogramok hangosítottak?
Leginkább a Fesztivál Színházban és a Bartók Béla Hangversenyteremben tartott előadások esetében fordul elő hangosítás, a gyermekfoglalkozások nem hangosítottak.

Be tudom vinni a babakocsit a foglalkozásokra? Ha nem, hol tudom azt biztonságosan elhelyezni?
Babakocsit egyedül a Kék teremben megtartott foglalkozásokra (Tesz-vesz Muzsika és Ringató) lehet bevinni. Minden más esetben megkérjük a szülőket, hogy a földszinti, a jegypénztár mögött található ruhatárnál kialakított babakocsi-parkolót vegyék igénybe.  Ugyan az épületben folyamatosan jelen van a biztonsági szolgálat, a babakocsikban hagyott értékekért nem tudunk felelősséget vállalni. 

Van nyitva büfé a gyermekprogramok alatt? Vihetek be ételt/italt a foglalkozásokra?
A gyermekfoglalkozások ideje alatt – amennyiben a Fesztivál Színházban vagy a Hangversenyteremben nem zajlik előadás – a közönségforgalmi büfék nem üzemelnek. Azonban a P’Art kávézó minden nap 10 órától változatos üdítő és szendvicskínálattal várja a vendégeket. A termekben és a foglalkozások alatt kérjük, mellőzék az étel/ital fogyasztását, erre a foglalkozások után van lehetőség a közönségforgalmi területeken.

Ha kocsival érkezem, hol tudok parkolni? 
Amennyiben rendelkezik előadásra/foglalkozásra szóló belépőjeggyel, ingyenesen igénybe tudja venni a Müpa Mélygarázsát. Ennek menetéről és a parkolójegy érvényesítéséről itt olvashat bővebben. Az ingyenes programok esetében 400Ft/óra parkolási óradíj ellenében tudják igénybe venni a mélygarázst.  A környező utcákban a parkolás hétköznap díjköteles, ám hétvégente ingyenes. 

Érdemes-e vinni váltócipőt a foglalkozásokra?
A 0-3 éves korig tartott foglalkozások általában padlószőnyeggel borított termekben vannak, így a váltócipő használata nem kötelező, de érdemes lehet benti cipőt/zoknit hozni a babáknak. 

Ülhet-e a gyermek az előadáson a szülő ölében?
Nem, a szülő ölében nem ülhet gyermek. Felnőtteknek szóló előadásaink látogatását kisiskolás (6 éves) kor alatt nem javasoljuk. Amennyiben a kisgyermek részt vesz az előadáson, számára is jegyet kell váltani. A kifejezetten gyermekeknek szóló rendezvényeknél is kérjük, vegyék figyelembe a korosztályi ajánlásokat. Az előadást zavaró gyermekeket kísérőikkel együtt megkérjük, hogy hagyják el a termet.

Családi és ifjúsági programok esetében mikor kell a gyermekeknek és mikor a szülőknek is jegyet vásárolni?
A családi és ifjúsági programok oldalán a jegyár mellett arról is tájékoztatjuk a látogatókat, hogy a család mely tagjának szükséges jegyet vásárolni. A jegyvásárlás módja az alábbiak szerint alakul:

Programtípusok Kinek vásároljak jegyet? Korosztályi ajánlás
Babakoncert felnőttenként 0-3 év
Évadzáró-karácsonyi ringatók       felnőttenként 0-3 év
Ringató családi jegy (kísérőkként) 0-3 év
Tesz-vesz muzsika családi jegy (kísérőkként) 1,5-3 év
Altatok gyermekenként 0-3 év
Minimatiné mindenki, aki belép a terembe       3-8 év
Zenebona gyermekenként 5-8 év
Hang-szer-szám mindenki, aki belép a terembe 8-12 év
Mus-e gyermekenként 8-12 év
Hetedhét táncház a belépés díjtalan 5-12 év
Matinékoncertek mindenki, aki belép a terembe 10-14 év
Operamatiné mindenki, aki belép a terembe 10-14 év
Cifra Palota a belépés díjtalan 0-12 év
Ugrás az oldal tetejére