• Kodály-ünnepi hétvége

Borbély Mihály Polygon és Dan Berglund

világzene, jazz, könnyűzene

Szünet nélkül
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció

Mentse el a programot Google Naptárába!

Kiemelkedően sokoldalú multiinstrumentalista fúvós Borbély Mihály, a Kossuth-díjas Vujicsics Együttes alapító tagja, aki ez alkalommal Kodály zenéjéből merít ihletet különös felállású triójával és egyéni hangú vendégeivel.

A hazai jazzéletben Borbély Mihály volt az első, aki nemcsak Bartók Béla, hanem Kodály Zoltán alkotásait is új, improvizatív kontextusba helyezte. 2009-ben megjelent, Hommage à Kodály című lemeze személyes vallomás Kodály zenéjéről, a népzene időtlen szépségéről és máig ható erejéről; s a lemez elkészülte óta is folyamatosan foglalkoztatja a kodályi örökség újszerű értelmezése. Ez alkalommal állandó triója, a hozzá hasonlóan széles látókörű zenészek - az egyebek mellett Eötvös Péter cimbalomra írt műveit rendszeresen előadó Lukács Miklós, valamint az elsősorban jazzben, de a népzenében és az elektronikus zenében is jártas Dés András - alkotta triója, a Polygon játszik majd.
Egyik vendégük a világszerte elismert svéd nagybőgős, Dan Berglund, aki a zongorás triójáték megújítója, a vezetője halála óta is hatalmas rajongótábort magáénak tudó Esbjörn Svensson Trio motorja volt. Berglund ideális társa Borbélyéknak, hiszen rá is jellemző, hogy mélyen foglalkoztatja saját népének zenéje. Koncertjükön a számos műfajban otthonos, a magyar mellett tizenegy nyelven éneklő, társadalmi szerepvállalásairól is ismert, a gyermekek segítését célul kitűző, Sebestyén Mártát, Dresch Mihályt és Szakcsi Lakatos Bélát példaképének tekintő énekesnő, Szalóki Ági csatlakozik hozzájuk.


Rendező: Müpa

Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

  • Borbély Mihály
    klarinét, szaxofon, népi fúvósok
  • Lukács Miklós
    cimbalom
  • Dés András
    ütőhangszerek
  • Szalóki Ági
    ének
  • Dan Berglund
    bőgő



Ugrás az oldal tetejére