A Budapest Jazz Orchestra & Joe Lovano, Peter Erskine

világzene, jazz, könnyűzene

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Mentse el a programot Google Naptárába!

Az 1998-ban alakult, Kollmann Gábor művészeti vezetésével működő Budapest Jazz Orchestra hazánk legnépszerűbb big bandjévé vált. Fennállásának eddigi húsz évében sok emlékezetes koncert, hazai és nemzetközi elismerés, valamint számos külföldi vendég fellépése színesítette palettáját. A képzett jazz-zenészekből álló együttes a hagyományos, tizenhét fős bigband-felállást követi, az izgalmas hangszerelésekről az ezúttal karmesterként is közreműködő amerikai harsonás, Ed Neumeister gondoskodik. Vendégekben nem lesz hiány: a zenekar két igen kedves hazai szólistáját, László Attila gitárost és Oláh Kálmán zongoristát hívta meg, s az est fényét két amerikai sztárfellépő is emeli majd.
Joe Lovano tizennégy jelölés mellett két Grammy-díj birtokosa, a Berklee College of Music díszdoktora, multiinstrumentalista zenész, aki mind zeneszerzőként, mind előadóként merészen kalandozik stílusok és különböző formációk között, így keresve új utakat a művészi kifejezésben, újradefiniálva a jazz fogalmát. A dobos Peter Erskine szintén a Berklee díszdoktora és kétszeres Grammy-díjas. Pályája során több mint hétszáz lemezen működött közre, s szinte lehetetlen lenne felsorolni azokat a világsztárokat, akikkel együtt zenélt. A nagyzenekari hangzás sem áll távol tőle, rendszeresen játszik szimfonikus zenekarokkal; az angol zeneszerző, Mark-Anthony Turnage 2013-ban neki írta Erskine című concertóját.

Rendező: Müpa

Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.

  • szaxofon
    Joe Lovano
  • dob
    Peter Erskine
  • zongora
    Oláh Kálmán
  • gitár
    László Attila
  • karmester, hangszerelő
    Ed Neumeister



Ugrás az oldal tetejére