komolyzene, opera, színház

Nemzeti Filharmonikusok

Tündérek és egyéb koboldok

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Tündérkirály, Puck, Titánia, a lelkét varázstojásban őrző Gonosz varázsló, a hős Iván herceg és a zenetörténet többi jól ismert mesealakja - velük találkozhatunk ezen az estén Severin von Eckardstein közreműködésével, akit a világ egyik legjelentősebb versenyén, a brüsszeli Erzsébet Királyné Versenyen elért győzelem indított el a pályáján, s akit azóta is a romantikus zongorairodalom kiemelkedő tolmácsolójaként tartanak számon. A saját fantáziavilágot teremtő, a zene álmokkal teli éjszakai oldalát is megannyi remekműben megjelenítő Robert Schumann a-moll zongoraversenye a romantika mint életérzés par excellence kifejeződése, és ha „kimondatlanul” is, de bizonyára ebben is szerepet kaptak képzeletének kitalált alakjai.
A koncertet nyitó alkotás egy tündéropera, az Oberon karaktereit vonultatja fel bámulatos színességgel és nem kevés humorral, a műsor második részében megszólaló mű, A tűzmadár pedig a hangszerelés csodája, amely a zenekari színek kápráztató gazdagságával ábrázolja a gonosz Kascsej kertjét és a benne játszódó, bájos és ijesztő epizódokban egyaránt bővelkedő történetet.


Rendező: Nemzeti Filharmonikusok

Előadott művek

  • Hamar Zsolt
  • zongora
    Severin von Eckardstein

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére