irodalom, film, kiállítás

Strauss operák bemutatója - a Müpa dokumentumfilmje

A béke napja / Daphné

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Kocsis Zoltán tudatosan, tervszerűen foglalkozott teljes zeneszerzői életművek bemutatásával. Richard Strauss szimfonikus költeményeinek interpretációja során felfedezte az operakomponista Strauss felbecsülhetetlen remekeit, így kezdett bele egy nagyszabású sorozatba, amelyben arra vállalkozott, hogy a Nemzeti Filharmonikusok és a Müpa közös megvalósításában a mester Magyarországon még nem játszott, vagy ritkán hallható színpadi műveit dramatikus előadás keretében sorban bemutatja. Így került színre a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében 2011-ben a Capriccio, 2013-ban A hallgatag asszony, 2014-ben a József-legenda. Ezeket követte 2015 őszén az a két rendkívüli alkotás, melyeket a szerző egymást követően komponált és együtt tervezett bemutatni. A közös bemutatóra vészterhes időszakban, 1938-ban került sor a Drezdai Semperoperben.
Ez a film egyik utolsó dokumentuma annak a páratlan tudásnak és lényeglátásnak, amellyel Kocsis Zoltán minden alkotáshoz, és a világ dolgaihoz közeledett. Ő és Némedi Csaba elemzi a két mű keletkezésének körülményeit, tartalmi, történeti, kompozíciós kérdéseit. A béke napja a harmincéves háború utolsó napját megidéző, a háború erkölcsi és humánus kérdéseit feszegető, békét óhajtó monumentális kórusopera, és a mitológiai témát megjelenítő Daphné, a bukolikus tragédia, amely az emberi és az isteni világot szembesíti egymással, minden összefüggésében feltárul és értelmet nyer az ő közvetítésükkel.
Kocsis Zoltán tervei szerint a Strauss-sorozatban következett volna a Guntram, a Feuersnot, az Intermezzo és az Egyiptomi Heléna, de ezek megvalósulását örökre megpecsételte a sors, 2016. november 6-án bekövetkezett halála.

Vezényel: Kocsis Zoltán
Ripoter: Bősze Ádám

Rendező: Müpa
  • rendező
    Némedi Csaba
  • operatőr
    Reich László
  • vágó
    Geier János
  • hangmérnök
    Monoki Miklós
  • szerkesztő-rendező
    Várbiró Judit

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére