![](https://mupa.hu/f/ba/b7/thumb_hangulatkoncert_2024_18-8.jpg/800x350_hangulatkoncert_2024_18-8.jpg?1715943314)
Hangulatkoncert
Tindia Zenekar - Áradás
Jegyárak
Mentse el a programot Google Naptárába!
Sokan csámborogtak már Klézse vagy Rekecsin felé haladva a szelíd, Szeret menti tájakon, hogy felfedezzék Tindiát. Hosszas keresés után végül hat Budapesten élő fiatal találta meg, távol Moldvától és a Tatros folyó vizétől, valahol legmélyen, önmagukban. A Tindia zenekar 2015-ben egy közkedvelt budapesti presszóban kezdte pályafutását, ahol rendszeresen tartott moldvai táncházakat és folkkocsmát. A visszafogott nőiesség misztikuma és a vérpezsdítő moldvai dallamok lendülete jellemzi a zenekar hangzását, amelynek esszenciáját a 2021-ben megjelent első lemezükön, illetve a tavaly napvilágot látott „Áradás” című albumukon is hallhatjuk.
FELHANGOLVA!
A koncert a Felhangolva! program keretében, a MOL-Új Európa Alapítvány támogatásával valósulhatott meg.
Rendező: Müpa
Tindia Zenekar:
-
furulya, kaval, doromb, klarinétSzepesi Lilla
-
furulya, kavalSzentimrey Panna
-
ének, brácsaTakács-Nagy Jázmin -
-
koboz, vokálKollár-Apró Anna
-
tapan, cajónLakat Bálint
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.