Brahms húsz évesen, 1853-ban ismerkedett meg a nála két évvel idősebb Joachim József hegedűművésszel. Két és fél évtizeddel később a zeneszerző a Hegedűverseny komponálása során hangszertechnikai kérdésekben rendre ki is kérte Joachim véleményét. A koncert szólistája, Oláh Vilmos egy alkalommal így nyilatkozott: „Hét-nyolc éves lehettem, amikor elkezdtem lemezeket gyűjteni. Joachim József zenélését ezeken a lemezeken hallottam először, és elképesztő hatással volt rám, például Brahms-darabok eljátszásánál irányadó számomra az ő interpretációja.”
Brahms utolsó, IV. szimfóniáját hatalmas sikerrel mutatta be Hans von Bülow a meiningeni hercegi zenekar élén 1885 októberében. Maga Brahms ironikusan közjátékok sorozataként jellemezte művét, melyből „túlságosan árad a mi hűvösebb éghajlatunk (...), mert nálunk bizony nem érnek édessé a cseresznyék (...)”. A komor hangulatú szimfónia Brahms egyik legsúlyosabb alkotása, számos részlete elégikus karakterű. Melankolikus dallamvilága, régies harmóniái, fátyolos hangszerelése ezt a tónust erősítik.

Rendező: Magyar Rádió Művészeti Együttesei