komolyzene, opera, színház

Hangulatkoncert

Csőke Flóra és Hámori Angelika kamaraestje

Üvegterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Nem csak esténként érdemes felkeresnie a Müpát annak, aki izgalmas és élő zenei élményekre vágyik. Délutánonként a legkülönfélébb műfajokkal lehet találkozni az Előcsarnok környékén: kedden a könnyűzene, a dzsessz és a népzene, szerdán és szombaton a klasszikus műfajok fiatal képviselői adnak randevút a Müpába betérő, zenére vágyó publikumnak. A Hangulatkoncertek sorozatában a Liszt Ferenc Zeneakadémia és más zenei oktatási intézmények hallgatói, növendékei mutatkoznak be hétről hétre, hogy tudásuk legjavát adva bizonyítsák tehetségüket és elhivatottságukat a nagyközönségnek.
Csőke Flóra négy és fél éves korában zongoraművész édesanyja indíttatására kezdett csellózni Négyessy Katalin irányításával. 2013-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előkészítő szakára, ahol Déri György osztályába került. 2016-tól egy Stradivari modell mestercsellón játszik, amelyet a MOL által támogatott Új Európa Alapítvány pályázatának nyereményéből finanszírozott. Jelenleg a Zeneakadémia másodéves hallgatója, tanára Varga István. 2018-ban a Bank of China, 2019-ben a Zeneakadémia Baráti Köre és a konstanzi Richard Wagner Egyesület ösztöndíját nyerte el.

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • cselló
    Csőke Flóra
  • zongora
    Hámori Angelika

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére