„Ennek a balettnek a szereplői a póker magas lapjai, illetve a játékosok küzdelme a kártyaasztal zöld posztóján. A helyzetet valamennyi osztásban bonyolítják a magát legyőzhetetlennek tartó, csaló joker végeláthatatlan fortélyai” - kezdődik Stravinsky leírása az eredetileg balettnek készült, sok apró tánctételt tartalmazó absztrakt alkotásához. A Kártyajáték csattanója is igen hatásos - végül kiderül, hogy a joker is legyőzhető, vagy ahogy Fischer Iván fogalmaz, „fel lehet lázadni a hamiskártyások ellen” -, a Hegedűverseny fináléját Robert Craft, Stravinsky életrajzírója pedig egyenesen az egyik legizgalmasabb befejezésnek nevezte, amelyet a szerző valaha írt. Pedig a darab sikerében Stravinsky korántsem volt biztos. Nem ismerve kellőképpen a hangszer sajátosságait, csak úgy fogadta el a felkérést, ha a darab címzettje, a hegedűművész Samuel Dushkin a komponálás alatt mindvégig konzultál vele. Az összes tétel elején ugyanaz az akkord áll, amelyet Stravinsky először egy szalvétára jegyzett fel.
A hangverseny Stravinsky orosz korszakának egyik legjelentősebb, életművében is egyedülálló balettzenéjével zárul. A szerző 1910 végén egy apró svájci házban egy szál pianínó mellett vázolta fel a hatalmas zenekari hangzásokat felvonultató Tavaszi áldozatot, amelyről a megrendelő, Gyagilev rögtön tudta, hogy heves reakciókat vált majd ki a közönségből. Az ősi pogány szertartást bemutató darabot - egy szűz feláldozását a tavasz eljöveteléért - az első pillanattól paradicsom-, tojás- és füttyzápor kísérte. Egy évvel később azonban már sikert arattak a szokatlan aszimmetrikus ritmusok, a disszonáns hangzások és a mezítlábas, vad táncosok.

Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar