A Pozsonyi Művészeti Fesztivál és a Művészetek Palotája együttműködésében

„Teljesítménye az énekes művészet legmagasabb szintjét jelenti, méghozzá abban az 1830 körüli bel canto stílusban, amelynek első nagy modern reprezentánsa Maria Callas volt” - írta Edita Gruberova első budapesti fellépéséről 1995-ben a kiváló zenekritikus, Kroó György. A magyar gyökerekkel is rendelkező szlovák szoprán már a „vasfüggöny” létezése idején, 1969-ben a bécsi Staatsoper tagja lett. Akkor emigrált Nyugatra, s attól kezdve hódította meg a világ nagy operaházait. Kivételesen hosszú és töretlen ívű pályáján Mozart, Verdi és Richard Strauss operáiban is nagy sikerrel lépett fel, elsősorban azonban Donizetti- és Bellini-szerepek megformálójaként tartják felülmúlhatatlannak. A koloratúra-királynőnek is nevezett művésznő nevéhez fűződik Donizetti Tudor-királynők életéhez kapcsolódó trilógiája, a Maria Stuarda, az Anna Bolena és a Roberto Devereux legújabb kori felélesztése - utóbbi éppen az ő főszereplésével csendült fel koncertszerű előadásban a Művészetek Palotájában 2005-ben.
Gruberova neve emellett szinte összeforrt a mindössze harmincnégy évet élt Vincenzo Bellini öt utolsó operájának hősnőivel is. E művek egyike az 1831-ben született, a druidák főpapnőjéről szóló, a rómaiak galliai hódítása idején és helyszínén játszódó Norma, amelynek címszerepét napjaink egyik legnagyobb szoprán énekese viszonylag későn, 2003-ban vette fel repertoárjára. Hangterjedelem, dinamika, hangképzés és a felvonultatandó érzelmek gazdagsága szempontjából köztudottan ez az operairodalom egyik legnehezebb szerepe, amelynek megformálója adja elő a Casta diva kezdetű, lassan három évszázada töretlen népszerűségnek örvendő áriát is.