A Magyar Telekom bemutatja: Bellini: Norma - a címszerepben: Edita Gruberova
Kétfelvonásos opera koncertszerű előadásban
Jegyárak
Mentse el a programot Google Naptárába!
„Teljesítménye az énekes művészet legmagasabb szintjét jelenti, méghozzá abban az 1830 körüli bel canto stílusban, amelynek első nagy modern reprezentánsa Maria Callas volt” - írta Edita Gruberova első budapesti fellépéséről 1995-ben a kiváló zenekritikus, Kroó György. A magyar gyökerekkel is rendelkező szlovák szoprán már a „vasfüggöny” létezése idején, 1969-ben a bécsi Staatsoper tagja lett. Akkor emigrált Nyugatra, s attól kezdve hódította meg a világ nagy operaházait. Kivételesen hosszú és töretlen ívű pályáján Mozart, Verdi és Richard Strauss operáiban is nagy sikerrel lépett fel, elsősorban azonban Donizetti- és Bellini-szerepek megformálójaként tartják felülmúlhatatlannak. A koloratúra-királynőnek is nevezett művésznő nevéhez fűződik Donizetti Tudor-királynők életéhez kapcsolódó trilógiája, a Maria Stuarda, az Anna Bolena és a Roberto Devereux legújabb kori felélesztése - utóbbi éppen az ő főszereplésével csendült fel koncertszerű előadásban a Művészetek Palotájában 2005-ben.
Gruberova neve emellett szinte összeforrt a mindössze harmincnégy évet élt Vincenzo Bellini öt utolsó operájának hősnőivel is. E művek egyike az 1831-ben született, a druidák főpapnőjéről szóló, a rómaiak galliai hódítása idején és helyszínén játszódó Norma, amelynek címszerepét napjaink egyik legnagyobb szoprán énekese viszonylag későn, 2003-ban vette fel repertoárjára. Hangterjedelem, dinamika, hangképzés és a felvonultatandó érzelmek gazdagsága szempontjából köztudottan ez az operairodalom egyik legnehezebb szerepe, amelynek megformálója adja elő a Casta diva kezdetű, lassan három évszázada töretlen népszerűségnek örvendő áriát is.
Előadott művek
-
Közreműködika Szlovák Filharmónia Zenekara és a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)
-
VezényelOliver von Dohnányi
-
NormaEdita Gruberova
-
AdalgisaCarmen Oprisanu
-
PollioneAquiles Machado
-
OrovesoPeter Mikuláš
-
ClotildeGémes Katalin
-
FlavioKiss Péter
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.