Tóth Árpádot mindenki ismeri. Hogy sétány van róla elnevezve a budai Várban, mindenki tudja. Hogy „lélektől lélekig”, hogy „lila dalra kelt egy nyakkendő”, ezek felrémlenek. Hogy túlérzékeny volt, és tüdőbajban fiatalon meg is halt, ez is köztudott. Szecesszió, melankólia - ilyen hívószavak övezik. Vajon ennyi csak? És ha ennyi, akkor az csak? Nem volna kevés ez sem, de nem ennyi. Tóth Árpád vibrálóan izgalmas szellemi jelenség, minden idők egyik, hanem a legnagyobb versfordítója volt. Verlaine Őszi sanzonja az ő fordításában lett magyar vers. A szecessziós hang mögött azonban ott van egy tárgyszerű, végtelenül pontos világ- és önismeretről árulkodó tekintet, költői figyelem.
Összeállításunk igyekszik megmutatni a költő sokoldalúságát, eloszlatni az egyhúrúság legendáját, és annak az édes-bús húrnak a búgásán túl más árnyalatokat és tónusokat is megszólaltatni az életműből. A beteg, halállal viaskodó költő versei a magyarok varázshegyéről, a Tátrából megrendítőek, egyetlen hangjuk sem avult el. Nemhogy a csúcsok között jár, egyik kései versének egyenesen A Marson a címe. Alighanem a magyar irodalom első sci-fi versét is ő írta. Kiderül, hogy merészsége sokszor a Karinthyéval vetekszik.
Aki az ismerős Tóth Árpádot várja, nem fog csalódni, de annak is sok öröme lesz, aki a mai költészetben és világban is érvényes vershangot keresi: csalatkoznia kell homályos emlékeiben, mert sokkal tágasabb horizontok, mélységek és magasságok nyílnak meg Tóth Árpád költészetében, mint az irodalmi emlékezet gondolja.

Az előadás együttműködő partnere a Színház- és Filmművészeti Egyetem.

Rendező: Müpa