világzene, jazz, könnyűzene

A cimbalom és a tárogató - hangszerbemutató és beszélgetés

Zászlótér
  • Müpa saját produkció
  • Világraszóló

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Schunda Venzel József a 19. század második felében alkotta meg a cimbalom ma ismert változatát, a nagy testű, pedálos cimbalmot és a meleg hangú tárogatót. Ez utóbbi prototípusa egyébként a szintén budapesti Stowasser János tárogatójával egy időben készült el. Néhány évtizedes tündöklés után mindkét hangszer veszített népszerűségéből. A 20. században újra divatba jöttek, majd ismét feledésbe merültek. Rácz Aladárnak köszönhetően úgy tűnt, hogy a cimbalom visszakerülhet a komolyzenei pódiummokra, végül azonban a magyar nóta és a népzene lett a hangszer elsődleges terepe. Az évezred fordulóján egy csapásra minden megváltozott: megjelentek azok a magasan képzett, rendkívüli tehetséggel megáldott, kísérletező kedvű előadók, akik új életet leheltek a tárogatóba és a cimbalomba. Mára a könnyűzene kivételével minden műfajban hallhatjuk ezt a két patinás hangszert.
Az új igényeknek szerencsére a hangszerkészítők is meg tudnak felelni: a muzsikusokkal együtt gondolkodva hajtanak végre jelentős változásokat. Ezekről is beszél majd a zenészek társaságában három hangszerkészítő, Nagy Ákos és Kovács Balázs cimbalom-, valamint Tóth József tárogatókészítő mester.


Rendező: Müpa

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére