komolyzene, opera, színház

Zárt körű főpróba: Veszedelmes viszonyok - zenés színházi játék

A Müpa+ hűségprogram platina szintű tagjai számára

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Az elsők közt bepillantani egy produkció előkészületeibe és próba közben látni a legkiválóbb művészeket: olyan izgalmas dolog, amely joggal tarthat számot a kultúraszerető közönség érdeklődésére. Leghűségesebb, platina szintet elért nézőink most egy Hollerung Gábor vezényletével, Bakos-Kiss Gábor rendezésében megvalósuló, műfajokon átívelő esemény zárt körű főpróbáján szerezhetnek felejthetetlen élményeket.
Choderlos de Laclos remekműve újra meg újra alkotásra ösztönzi számos művészeti ág alkotóit. Ezúttal hazánk egyik legkiemelkedőbb szimfonikus együttese, a több mint három évtizede működő Budafoki Dohnányi Zenekar fogott össze az idén ugyancsak harmincéves fennállását ünneplő Bozsik Yvette Társulattal, hogy egy egészen egyedülálló előadást hozzanak lére. A produkciót nem csupán a Mozart muzsikájára megálmodott látványos koreográfia, de mások mellett Ónodi Eszter és Adorjáni Bálint jóvoltából prózai színházi elemek is színesítik.
Bővebb információt az esti - már telt házas - előadás oldalán talál.

Tartson velünk, és regisztráljon az elsők között!
A rendezvényre jegyek nem válthatók. A részvételre jogosult hűségprogramtagok és egy vendégük számára előzetes regisztrációval a részvétel díjtalan.
Az érkezéskor átvett, névre szóló belépőjegyeket érvényesítve a mélygarázs használata ezen az estén díjmentes. A platina szintű Müpa+ tagok a platina parkolóhelyekre is regisztrálhatnak.

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Hollerung Gábor
  • Marquise de Merteuil
    Ónodi Eszter
  • Vicomte de Valmont
    Adorjáni Bálint
  • Madame de Rosemunde
    Nagy Mari
  • Madame de Tourvel
    Menczel Andrea
  • Cécile de Volanges
    Törőcsik Franciska
  • Chevalier Danceny
    Dánielfy Gergely
  • Madame de Volanges
    Pápai Erika
  • szoprán
    Miksch Adrienn, Rácz Rita
  • mezzoszoprán
    Kálnay Zsófia
  • Bozsik Yvette Társulat
  • Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Balassa Ildikó)
  • Budafoki Dohnányi Zenekar
  • dramaturg
    Turcsányi Ildikó
  • díszlet-jelmez
    Árva Nóra
  • koreográfus
    Bozsik Yvette
  • rendező
    Bakos-Kiss Gábor

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére