Elsőként Jean Sibelius Legendája csendül fel - a népszerű szimfonikus költemény konkrét programjával a szerző egész életében adós maradt, a közönség fantáziájára bízta az értelmezést. A zene tehát csak keret: nagyszabású, veretes, epikus keret egy helyben születő történethez, amelyet még nem ismerünk.
Az északi legenda után a német romantika mesevilágát fedezheti fel a közönség Robert Schumann négy kürtre és zenekarra írt versenyművében. Négy kürtöt gyakran hallhatunk zenekarban, de szólistaként igen ritkán. A német romantikusok zenéjében a kürt egyszerre jeleníti meg a hősi karaktert, a szabadságvágyat, vagy éppen a természetközeli ember líraiságát. És valóban, a hősiesség és vitalitás mellett a bensőséges románc is helyet kap ebben a zenében.
A sort Schumann ifjú barátja és tisztelője, Johannes Brahms zárja. A fiatal Brahms ugyan eredetileg zongorára, hegedűre, brácsára és gordonkára írta a nagy formátumú négytételes művet, de nagyszabású, komplex gondolkodását itt sem tudta háttérbe szorítani, így a mű négy hangszerre fogalmazott szimfónia lett. Ezt aknázta ki később Arnold Schönberg, aki nagyzenekari művé hangszerelte a g-moll zongoranégyest. A mű másik érdekessége, hogy a német romantika stílusvilágát képviselő darab zárótételébe egy Rondo alla Zingarese (cigány rondó) került: a közönség így ördögien virtuóz finálénak lesz tanúja!

Rendező: Pannon Filharmonikusok