A műsorban később keletkezett darabok után hangzik el egy régebbi, e művek valamiképpen mégis szerves egységet alkotnak. Erik Satie az előző századforduló francia zenéjének fenegyereke volt, aki kedvelte a polgárpukkasztást: kompozíciói hol humorosan, hol titokzatosan egyszerűek, de Satie az iróniától sem idegenkedett, szarkazmusával Debussyt sem kímélve. Érdekesség, hogy a hangverseny elején három zongoradarab hangzik el tőle, melyeket éppen Debussy, illetve Poulenc hangszerelt zenekarra. Ezt követően Karol Szymanowski I. hegedűversenye szólal meg - a mű a 19-20. század fordulója nagyjainak hangja mellett félreismerhetetlenül lengyel zene is, amelyet az első valóban modern versenyművek egyikeként tartanak számon.
E ritkán hallható és konvencionálisnak nem mondható művek után a hangversenyt egy különleges szimfónia zárja az orgonaművek komponálása terén is kiemelkedő francia romantikus, César Franck tollából. Franck Satie-val ellentétben a mindig komoly, nagy gonddal komponáló zeneszerzők sorába tartozik: egyetlen szimfóniája éveken át érlelődött, mígnem végső formájában testet öltött - d-moll komolysággal és a francia mintához híven, három tételben.

Rendező: Pannon Filharmonikusok