Gustav Mahler a monumentális, több mint másfélórás III. szimfónia komponálása közben szinte megrészegülten írja egy barátjának, hogy „műveimben mindig van valami triviális, ám ezúttal túlmegyek minden határon”. Vajda Gergely karmesterként arra törekszik majd, hogy érezzük a határátlépések mámorító kockázatát.
A hosszú, de sohasem hosszadalmas szimfónia rendkívüli dimenzióit a megjelenítendő tárgy indokolja, hiszen az nem más, mint maga a mindenség, a lélekként felfogott természet. Pierre Boulez, a zeneszerző és karmester egy alkalommal így írt: „Mahler világa a legkevésbé sem homogén univerzum. Vállalja az elütő stílusok kockázatát, legitim eszközként használja az idézetet és a paródiát, újratanítja a zenehallgatást: változatosabban, többértelműen, gazdagabban.”
A darab 1895/96-ban keletkezett, amikor Mahler a Hamburgi Operaház karmestereként dolgozott. Az ősbemutatóra azonban csak 1902-ben került sor. A szokatlanul nagy előadói apparátus és a grandiózus lépték ellenére a III. szimfónia viszonylag gyakran szólalt meg Mahler életében: mintegy huszonöt előadásról tudunk, és ez azt jelenti, hogy a közönség kezdettől fogva átérezte a nagyratörő művészi vállalkozás tétjét, és talán azt a fajta derűt is kihallotta a hangok óceánjából, melyre egy alkalommal így utalt Mahler: „Humor és vidámság az egész, óriási kacaj a világon! Ez a vidámság az Első és Második szimfónia harcai és szenvedései felett lebeg, és csak azok eredményeként születhetett meg.”

Rendező: Magyar Rádió Művészeti Együttesei