komolyzene, opera, színház

James Newby

Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
  • Rising Stars

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Német ütőhangszeres muzsikus és szintén német vonósnégyes után az Európai Hangversenytermek Szervezete által évente megrendezett sorozat idei második napjának délutánján angol bariton lép a Fesztivál Színház pódiumára. A fiatal művész otthonos Bach, Händel, Mozart világában, az operai és az oratorikus repertoárban egyaránt, nekünk azonban ezúttal német romantikus dalciklust énekel - és természetesen a Rising Stars-koncerteken elmaradhatatlan kortárs művet, amelynek szerzője honfitársa.

James Newby fiatal kora ellenére már számos elismerésben részesült: 2015-ben Richard Tauber-, 2016-ban Kathleen Ferrier-díjat kapott. Szintén 2016-ban elnyerte a Wigmore Hall és az Independent Opera Voice ösztöndíját. 2017-ben a Trinity Laban Zenei és Táncművészeti Konzervatórium aranyérmével jutalmazták művészetét, 2018 és 2020 között pedig a BBC Új Generációs Művésze lett. Fellépett a legjelentősebb brit koncerttermekben, partnerei között olyan együtteseket találunk, mint A Felvilágosodás Korának zenekara, a Gabrieli Consort vagy a BBC Szimfonikus Zenekara, és olyan karmestereket, mint Sakari Oramo, Jonathan Cohen, John Butt vagy Marin Alsop. Érdekesség, hogy a hangversenyen magyarországi bemutatóként megszólaló új mű szerzője, az 1952-es születésű, szintén angol Judith Bingham nemcsak zeneszerző, hanem énekes is: mezzoszoprán. Amikor tehát olyan vokális művel ismerkedünk, amelyet ő komponált, biztosak lehetünk benne, hogy az emberi hanggal bensőséges kapcsolatban álló, annak lehetőségeit tapasztalatból ismerő szerző zenéjét hallgatjuk.

A Rising Stars-programba jelölte: Barbican Centre London

Rendező: Müpa

Jegyinformáció

Online erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal is megvásárolhatja, azonban BTF és CAFe Budapest rendezésű programokra csak személyes vásárlás során áll módunkban elfogadni.
Személyesen elfogadjuk még az Edenred Ajándékutalványát, Top Prémium ajándékutalványát, az Edenred Ezüst, Arany és Platina kártyát, az OTP Cafeteria kártya kultúra alszámla keretét. Valamint jegyét OTP, MKB vagy K&H SZÉP-kártyája szabadidő-keretének terhére is megvásárolhatja jegypénztárainkban.

Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.

Előadott művek

  • bariton
    James Newby
  • zongora
    Joseph Middleton



Kapcsolódó bérlet

Kedvezménnyel

Rising Stars


Ugrás az oldal tetejére