Helmuth Rilling és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
- Mindenszentek
Jegyárak
Mentse el a programot Google Naptárába!
Mozart itt felhangzó két alkotása csodálatos dallamaival gyönyörködteti a hallgatót, keletkezésük után bő kétszázhúsz évvel is. Utolsó kompozícióját, a Requiemet nagybetegen, az idővel versenyt futva igyekezett befejezni, már-már önmaga számára írva a gyászmisét. A befejezetlenségében is tökéletes remekmű kiegészítésére az özvegy, Constanze Weber több tanítványt, zeneszerző kortársat is felkért, végül Süssmayr végezte el a munkát, legtöbbször ma is az ő verziójában szólal meg a mű koncerttermekben, templomokban. A 20. században azonban újabb vázlatok kerültek elő, valamint a Mozart-kutatás is olyan szintre jutott, hogy több kísérlet is születhetett a Requiemnek a szerző elképzeléseihez hű befejezésére - ezek egyike a zongoraművész-zenetörténész Robert D. Levin nevéhez fűződik. Mozart hattyúdala ebben a formában eddig nem ismert vonásait fedi fel a hallgató előtt, nemegyszer az újdonság hatását keltve.
A gyönyörű műsor aktualitását az is adja, hogy a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara elődjének tekinthető együttes éppen nyolcvan éve alakult, az intézmény énekkara pedig Magyarország egyik legavatottabb hivatásos oratóriumkórusa.
Rendező: Müpa
Előadott művek
Vezényel:
-
Helmuth Rilling
Szólisták:
-
szopránLetizia Scherrer
-
altNémeth Judit
-
tenorBrickner Szabolcs
-
basszusBretz Gábor
Közreműködik:
-
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Büféélmény – sorban állás nélkül
Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.