komolyzene, opera, színház

Bryan Anderson orgonakoncertje

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A fiatal amerikai orgonaművész, Bryan Anderson a Pennsylvania Államban megrendezett 2023-as Longwood Gardens Nemzetközi Orgonaverseny nagydíjasa. „Briliáns” és „első osztályú” - így méltatta játékát a kritika. Zeneigazgatói munkája az Episzkopális Egyház Szent Tamás-templomához köti a Texas állambeli Houstonban, de zongoristaként, csembalistaként és kamaramuzsikusként is széles körű koncertező tevékenységet folytat. Az átiratok készítésének és előadásának mágusa, aki számára nem léteznek technikai akadályok: az orgona a kezei alatt zenekarként szól. Varázslatos hangszíneit igen színes repertoárban csodálhatjuk meg, mely a népszerű operarészletektől a filmzenéig terjed.

Rendező: Müpa

Előadott művek

Jegyinformáció

Online és személyesen erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal, valamint OTP, K&H vagy MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja. Személyes vásárláskor elfogadjuk még a Rewin Ajándékutalványt és a Rewin Ajándékkártyáit, illetve az OTP Cafeteria kártya kultúraalszámla-keretét is.

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére