családi és ifjúsági programok

Zenél a világ! - A Szaharán innen és túl

Üvegterem
  • Müpa saját produkció
  • Hang-szer-szám

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A djembe Nyugat-Afrika hagyományos ütőhangszere. Jellegzetes hangzását elsősorban lentről fölfelé szűkülő, majd hirtelen kiöblösödő, hengeres formájának köszönheti. Tetejére általában erős kecske- vagy borjúbőrt feszítenek (régebben zebra- vagy antilopbőrt is használtak), ez adja a dob sajátságos hangzását. A hagyomány úgy tartja, hogy három szellem lakik a djembében: a fa szelleme, amelyből a dobot faragták, az állat szelleme, amelynek bőréből az ütőfelület készül, valamint a dobkészítő mesteré, akinek szakmai tudása nélkül nem készülhet el a dob. A guembri eredetileg a marokkói gnawa törzs által használt, háromhúros pengetős hangszer, amelynek egyetlen darab fából kivájt testét tevebőr fedi, hasonlóan a bendzsó bőrmembránjához. A játékos nemcsak pengeti, hanem ütőhangszerként is használja. Kisebb eltérésekkel Észak-Afrika más területein is elterjedt, az arabok által is ismert hangszer.

A sorozat megvalósításában partnerünk az Ethnosound világzenei hangszerbolt.


Korosztály: 8-12 év
Rendező: Müpa
  • ének, guembri, ud, ütőhangszerek
    Said Tichiti
  • djembe, balafon
    Ibrahima Fall
  • ének, ütőhangszerek
    Khalid Moutahir
  • ütőhangszerek
    Fehér Károly, Somogyvári Balázs, Merkovics Zoltán

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére