Azokról a húros hangszerekről, amelyeket elődeink a 17. század előtt hegedűnek neveztek, viszonylag keveset tudunk. A magyar hegedű néven ismert hangszer nyaka és teste egy darab fából készült, alakja hosszúkás téglatest volt. Az utóbbi másfél-két évszázadban a „népi” hegedűk felépítésüket tekintve ugyanolyan hangszerek, mint a modern szimfonikus zenekarokéi. Rajtuk legfeljebb kisebb „javításokat”, alakításokat végeznek. A közönséges hegedűtől hangolásában különbözik a közép-erdélyi és kalotaszegi vonós zenészek csupán kíséretet játszó háromhúros kontrája, amelyen a hegedű három alsó húrját használják áthangolva. Annak érdekében, hogy a kontrás mindig hármashangzatot játszhasson, vagyis a három húrt azonos időben, azonos erővel szólaltathassa meg, a húroknak azonos szinten, laposra faragott pallón kell feküdniük. A hegedű minden más népi hangszernél kitartóbb gyakorlást, hosszabb felkészülést, rátermettséget kíván. Ezért elsősorban hivatásos vagy félhivatásos zenészek, mindenekelőtt cigányzenészek hangszere.

Korosztály: 8-12 év
Rendező: Müpa