Jazztavasz

A Jazztavasz fesztivál sikerét bizonyítja, hogy egyidős magával a Müpával – idén tizenkilencedszer hozza le a csillagokat a jazz egéről. Egy világsztárnak és két, a sztárság kapuján épp belépő művésznőnek örülhetünk május első hétvégéjén. Mindhárman az énekhangjukkal hódítanak, rendkívül erős egyéniségek, és identitásukkal példát mutatnak.

Camille Thurman május 5-én, pénteken érkezik a Fesztivál Színházba a Darrell Green Quartet kíséretében. Thurman immár egyaránt fontosnak tartja a szaxofont és az éneklést, mindkét instrumentumon bemutatja, miért figyelt fel rá Wynton Marsalis, és hívta meg őt a Jazz at Lincoln Center Orchestrába. A koncertre legújabb, Fortitude című lemezének anyagát hozza.

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben négy éve már elbűvölte a publikumot Judith Hill, amit május 6-án, szombaton bizonyára ismét megtesz ugyanott. Annál is inkább, mert bevallása szerint immár még hitelesebben képes képviselni mindazt, ami igazán fontos számára: az igazi, káprázatos, mégis nagyon emberi Judith Hillt. Baby, I’m Hollywood című anyagával közel marad a funkhoz, érinti a soult, és begördíti a rockot is.

Ugrás az oldal tetejére