• Dupla W

Úzgin Űver / Dirtmusic

világzene, jazz, könnyűzene

Egy szünettel
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Ezúttal két olyan együttes alkotja a Dupla W sorozat „párosát”, melyre a rock és a népzene egyaránt hatott, és amelyek legújabb albumát erőteljes közel-keleti hatás jellemzi. A Kecskeméten 1991-ben megalakult Úzgin Üver a magyar világzene egyik legkorábbi hírnökeként tűnt fel. „Szegény aratást” jelentő nevét egy mongol helység adta, ahol ősi temetkezési területet tártak fel. Mongólia felé azóta is szívesen fordul a zenekar, a „szegénység” azonban a legkevésbé sem jellemzi zenéjét. Éppen ellenkezőleg: egyaránt nyitott a kelet-európai, a balkáni, a török, a perzsa és az örmény dallamok iránt, és a népzene mellett a jazz, a rock és az elektronikus tánczenék világában is otthonos. Legújabb, Patak című lemeze az európai világzenei rádiósok listáján is előkelő helyen szerepel.
Az amerikai Chris Eckman és az ausztrál Hugo Race 2007-ben alapította a Dirtmusic együttest. Előbb gyökértelen városi folkot játszottak, a legendás mali sivatagi fesztiválon azonban annyira megérintette őket a sivatagi blues, hogy lemezeiket mali zenészek társaságában vették fel. Éppen akkoriban, amikor Mali északi részén a radikális iszlamisták rettegésben tartották a nyugatias zenék előadóit. Eckman több időt töltött egy másik „veszélyes zónában”, Törökországban is: így került kapcsolatba a Baba Zula együttessel, melynek alapítójával a Dirtmusic tavalyi, Bu Bur Ruya című albuma készült. Minden előzetes tervezgetés nélkül beköltöztek Murat Ertel garázsstúdiójába, ahol - Isztambul „hidegháborús” hangulatának hatására - egy felkavaró, pszichedelikus album került ki a kezük közül.

Rendező: Müpa

Jegyinformáció

Online erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal is megvásárolhatja.
Személyesen elfogadjuk még az Edenred Ajándékutalványát, Top Prémium ajándékutalványát, az Edenred Ezüst, Arany és Platina kártyát, a Kultúra és Ajándék Erzsébet-utalványt, az Erzsébet utalvány plusz kártya Ajándék illetve Kultúra keretét, az OTP Cafeteria kártya kultúra alszámla keretét. Valamint jegyét OTP, MKB vagy K&H SZÉP-kártyája szabadidő-keretének terhére is megvásárolhatja jegypénztárainkban.

Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.

  • hegedű, ének
    Farkas Marcsi
  • elektromos gitár, billentyű, sampler, ének
    Homoki Péter
  • klarinét, fuvola, kaval, zurna, gaida, duduk, ének
    Majoros Gyula
  • dobok
    Vellai Tamás
  • ütőhangszerek
    Mogyoró Győző
  • bassszusgitár, Warr-gitár
    Háry Péter
  • PollyFlow
  • baritongitár, elektronika, ének
    Hugo Race
  • elektromos gitár, kalimba, ének
    Chris Eckman
  • elektromos saz, ének
    Murat Ertel
  • dobok, elektronika
    Milan Cimfe



Ugrás az oldal tetejére