világzene, jazz, könnyűzene

Tony Lakatos: Blue Chili

Szünet nélkül
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
  • Jazzműhely

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Tony Lakatos 1981 óta Németországban él, de mindig úgy jött zenélni Magyarországra, mintha hazatérne. Többnyire vendégszólistának hívták, így itt volt már az ideje, hogy végre saját csapatát, saját lemezanyagát hozza el: ez a Blue Chili, csupa szerethető dallal. Az „all star” zenekar minden tagja mestere a bluesnak, és olyan tüzes hangulatot képes varázsolni, mint a csilipaprika. Európai turnéjuk végén érkeznek a Müpába.

A pandémia sokak számára kifejezetten kreatív időszaknak bizonyult, a kényszerű bezártságot például komponálással töltötték. Így történt ez Tony Lakatossal is, aki élvonalbeli zenésztársaival 2022 áprilisában vette lemezre zeneszerzői munkássága szerinte eddigi legjobb darabjait. Kvintettje régi barátokból alakult, és abból az igényből formálódott, hogy harmincévnyi szolgálat után a frankfurti HR Big Bandnél kisebb formációkra összpontosíthasson. Alex Sipiagin orosz származású amerikai trombitás egyszer bevallotta Tony Lakatosnak, hogy amikor még Moszkvában élt, az ő lemezeit hallgatta, és nagy hatással voltak rá. Harmincöt évvel később egy szingapúri mesterkurzuson álmodták meg új közös projektjüket. Danny Grissett amerikai zongorista Nicholas Paytontól Kendrick Scottig a műfaj legjobbjaival dolgozott, Tonyval közös turnén vettek rész, s már ekkor lenyűgözte Grissett játékának eleganciája. Hans Glawischnig, amellett, hogy a legnevesebb jazz- és latin zenei előadókkal dolgozott, évek óta a Frankfurti Rádió bőgőse, innen a kapcsolat és a barátság. Gregory Hutchinson dobos, aki Roy Hargrove-val vált igazán híressé, egy Charles Mingus emléke előtt tisztelgő koncerten és CD-felvételen dolgozott Tonyval, ő pedig ragaszkodott személyéhez a Blue Chili elkészítésekor is.

Rendező: Müpa
  • tenorszaxofon, altfuvola
    Tony Lakatos
  • trombita, szárnykürt
    Alex Sipiagin
  • zongora
    Danny Grissett
  • bőgő
    Hans Glawischnig
  • dob
    Gregory Hutchinson

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére