világzene, jazz, könnyűzene

Tigran Hamasyan StandArt

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Az örmény származású, sokáig Amerikában élt zongorista, Tigran Hamasyan bebopos, fúziós jazzel tűnt fel a kétezres évek közepén, amit idővel az örmény népzenei elemekkel és progresszív zenével is játszó avantgárd jazz felé tolt el. A legpatinásabb kiadóknál (Verve, Nonesuch, ECM) megjelent albumain azonban mindig felfed magából valami újat, de az örmény folk- és szakrális zenei hatás máig erős, még a modern klasszikus populáris zene felé hajló kiadványain is. Emlékezetes 2015-ös koncertje után új lemezével tér vissza a Müpába.

A kézműves (ékszer- és ruhakészítő) családból származó Tigran Hamasyan már háromévesen megmutatta tehetségét a családi zongorán, de sokoldalúságát az is jelzi, hogy fiatalon még thrash metál gitáros szeretett volna lenni - e vonzódását leginkább progjazzes harmadik nagylemeze (Red Hail, 2009) árulta el. Ekkortájt Amerikában élt és rengeteg díjjal elhalmozott tehetségnek számított, aki azonban csak ezután találta meg igazán saját hangját, amelyben az örmény zenei gyökereknek hatalmas szerepe volt (később vissza is tért Jerevánba). A Verve-nél megjelent nagysikerű albumai (A Fable, 2011; Shadow Theater, 2013) ennek lenyomatai, a már a Nonesuchnál kijött 2015-ös Mockroot pedig egyik betetőzése. Az ECM-nél az örmény népirtásra emlékező vallásos kórusműveket dolgozott fel (Luys i Luso, 2015), majd egy sztárkvartettel (Arve Henriksen, Eivind Aarset és Jan Bang társaságában) az ECM-re oly jellemző ambientes jazzt játszott, de adott ki szólózongorás felvételeket, készített filmzenét és voltak meglepő együttműködései is (például Serj Tankiannel, a System Of A Down énekesével, vagy az LV elektronikus tánczenei duóval). Második magyarországi koncertjén Tigran idén megjelent StandArt című albumát mutatja be triójával. A személyes hangvételű, örmény múltba kalauzoló 2020-as The Call Within című nagylemez után ezúttal - karrierje során először - amerikai jazz sztenderdeket dolgoz fel, az 1920-astól az 50-es évekig terjedő időszakból.

Rendező: Müpa
  • billentyűs hangszerek, zongora, ének
    Tigran Hamasyan
  • basszusgitár
    Matt Brewer
  • dobok
    Justin Brown

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére