világzene, jazz, könnyűzene

Parno Graszt lemezbemutató nagykoncert

Szünet nélkül
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A Parno Graszt az egyik legeredetibb, legnépszerűbb, tradicionális cigányzenét játszó együttes: koncertjeiken dinamikus, életteli előadásmódjukkal garantáltan megmozgatják a közönséget. Első önálló Müpa-koncertjére a zenekar tőle szokatlan „csendes-ülős” műsorral készül, különleges vendégzenészekkel, így a publikum megismerheti a Parno Graszt egy másik oldalát.

Bejárták szinte az egész világot, felléptek már Európa majdnem összes országában, több ázsiai országban, valamint számos alkalommal az Egyesült Államokban és Mexikóban. A közel harminc éve koncertező banda igazán 2002-ben robbant be a nemzetközi zenei köztudatba, amikor első lemezük, a Rávágok a zongorára az európai rádiók által összeállított World Music Chart Europe hetedik helyére lőtte be magát, ezt a bravúrt sikerült megismételni 2019-ben, amikor legutóbbi, Már nem szédülök című albumuk harmadik helyen végzett a világzenei rádiósok listáján.

A kilencfős zenekar, amelynek tagjai egy családot alkotnak - hiszen szegről-végről mindenki mindenkinek rokona -, elsősorban autentikus cigányzenét játszik, de számtalan népszerű saját szerzeményük, illetve egyedi feldolgozásuk is van (többek közt Quimby-, AC/DC-dalok). A Parno Graszt 2016-ban bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál A Dal című magyar válogatójának döntőjébe, ami hozzásegítette őket, hogy nevük ma már nemcsak külföldön, hanem Magyarországon is ismerősen cseng a nagyközönség körében.

Rendező: Port.hu
  • ének, tambura, gitár
    Oláh József
  • cajón, gitár, ének
    Oláh Viktor
  • tangóharmonika, ének
    Oláh Krisztián
  • nagybőgő, ének
    Oláh János
  • kanál, ének
    Horváth Sándor
  • kanna, szájbőgő
    Németh István
  • gitár, ének
    Jakocska János
  • ének, tánc
    Balogh Mária, Oláh Heléna

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére