világzene, jazz, könnyűzene

Náray Erika vendége: Szacsvay László

Bohém Rendezvényhelyszín
  • Müpa saját produkció
  • Jazzrajongók

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Szacsvay László, a könnyed és elegáns, végtelenül barátságos és finom humorú úriember csaknem fél évszázada megkerülhetetlen alakja a magyar kulturális életnek. 1971-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és azonnal csatlakozott a Nemzeti, majd 1982-ben a Katona József Színház társulatához, melynek azóta is tagja. 1978-ban megkapta a Jászai Mari-díjat, majd az Érdemes és Kiváló művész címet, 2015-ben pedig a Nemzet Színészévé választották.
Több mint százhetven bemutató kötődik a nevéhez, de számos filmben és tévésorozatban is felejthetetlen alakítást nyújtott. A fiatalabbak ismerhetik őt az S.O.S. szerelem!-ből, a Mancsból vagy az Életképek című sorozatból, szinkronszerepeinek végtelen sorában pedig megtalálhatjuk a Csillagok háborúja Yoda mesterét, a Hitman Dr. Delriegóját és a Micimackó Nyusziját. Amint azt a Budapesti Orfeum című zenés összeállításban bizonyította, fölényesen mozog a kuplék és a sanzonok világában. A Jazzrajongók esten kiderül, milyen kapcsolat fűzi a jazz-zenéhez, melyek voltak unikális pályájának legörömtelibb pillanatai.

A nézőket, akik 18.00 órától érkezési sorrendben foglalhatják el helyüket, a Bohém Étterem üdvözlőitallal várja, a koncert előtt és után pedig vacsorázási lehetőséget biztosít számukra.

Rendező: Müpa

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére