világzene, jazz, könnyűzene

Molnár Tamás - SZÍV UTCA

Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
elmarad
Az előadás elmarad.

Kedves Látogatónk!

Magyarország kormányának döntése értelmében 2020. december 10-ig minden előadásunk elmarad. A Müpa saját szervezésű programjaira vásárolt belépők árát visszatérítjük: jegyét ide kattintva, bérletben szereplő előadásra szóló jegyét pedig ezen az oldalon tudja visszaváltani.

Felületünkön kizárólag a Müpa saját produkcióinak jegyeit rögzítheti. A befogadott, tehát nem saját szervezésű előadások jegyvisszaváltásának módjáról, kérjük, az előadás szervezőjénél érdeklődjön.

Megértését és együttműködését köszönjük!


Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Molnár Tamás, az Anti Fitness Club együttes és a JETLAG duó frontembere, másoknak írt számtalan popsláger-dalszöveg szerzője első, Szív utca című szólólemeze hamarosan napvilágot lát. Az akusztikus estekkel önállóan is bizonyító előadó egy szünet nélküli, kétfelvonásos műsorban, popzenei kamara-hangszereléssel debütáltatja új szerzeményeit, valamint zenekarai klasszikusain túl olyan dalokat is megszólaltat, amelyekben szövegíróként vett részt, ezek kizárólag a Müpában hangzanak el szerzői előadásban.

Molnár Tamás a 2002 óta működő, Fonogram és többszörös Viva Comet díjas Anti Fitness Clubbal az ország egyik legnépszerűbb formációját vezette a 2010-es évek közepéig. A 2016-ban létrejött JETLAG duóval a főcsapás már elektropopos volt, de eddigre Molnár Tamás már az egyik legfoglalkoztatottabb dalszövegíró is volt a hazai popzenei életben - ezen munkásságát is több díj és elismerés nyomatékosítja. Tóth Gabitól és Pál Dénestől egészen a Sooreii & Poolek-ig több tucat sztár énekli sorait, olyan slágerek szövegeit, amelyekből a szerző csak ezen a koncerten fog maga is előadni néhányat - rendhagyó átiratokat hallhat majd a közönség. Az idén megjelent Emlékbe című második JETLAG-album után hamarosan érkezik Molnár Tamás első szólólemeze is. A Szív utca címet viselő nagylemez 2021-ben jelenik meg, melyről néhány dalt a megjelenés előtt, egy több szempontból is különleges esten mutat be elsőként a Müpa színpadán. Csellókvartettel kiegészülve, kamara-hangszerelésben debütálnak az új szerzemények, de két zenekara dalainak külön erre az alkalomra készült átiratai is megszólalnak.

Rendező: Müpa

Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.

  • ének, gitár
    Molnár Tamás
  • zongora
    Juhász Attila
  • hegedű
    Farkas Izsák
  • gitár
    Lapis Botond
  • ütőhangszerek
    Weisz Nándor
  • cselló, basszushangszerek
    Simkó-Várnagy Mihály
  • csellókvartett
    Group4celli
  • Szakács Gergő (Follow The Flow)
  • Szivák Zsolt (Cloud9+)
  • Koszi Janka
  • Marge



Ugrás az oldal tetejére