• Jazz Showcase

Jazz-tehetségbörze - Rodek Balázs Trió

világzene, jazz, könnyűzene

Szünet nélkül
Zászlótér
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Megújul, mégis a régi marad a Jazz Showcase délutáni tehetségbörzéje, amely a tizenharmadik lesz már a sorban. Február 7. és 9. között ismét kilenc fiatal zenekar mutatkozik be a Müpa két hangulatos színpadán, a Zászlótérben és az Átriumban, hogy az illusztris személyekből álló nemzetközi zsűri kiválassza közülük a legizgalmasabb, leginkább figyelemre méltó csapatot, akik újabb megmutatkozási lehetőségeket nyernek majd határainkon innen és túl.

A börze azonban már mindennap 15 órakor elstartol, mert a megszokott koncertek előtt újdonságként egy közkedvelt médiaszemélyiség beszélget majd a zenekarok tagjaival, hogy a jelenlévők ne csak a Müpa nyomtatott műsorismertetőjéből kaphassanak képet az ifjú muzsikusokról, hanem a művészek saját szavaikkal is elmesélhessék, mi késztette őket arra, hogy a nem mindennapinak mondható jazz-zenészi pályán induljanak el. A beszéd azonban nem megy a zene rovására: minden zenekar egyórás koncertet ad. Ismét lesz köztük az elektronikus hangzásokkal kísérletező, olykor határokat feszegető együttes, köztük a SHINTERZ. vagy a Fekecs Ákos Project, a hagyományos stílusirányzatokat modern megoldásokkal saját képükre formáló instrumentális csapat, mint a Rodek Balázs Trió, a Sebestyén Patrik Sextet és a Szalóky Group, és lesznek köztük az énekhangot előtérbe állító, a legkülönbözőbb utakat választó formációk is: a Perpetuum, a Hász Eszter Quintet, a Nagy-Babos Rebeka Quartet és a Bari Lacika Trió. A jazzkedvelő közönségnek nem csak azért érdemes ellátogatnia a hétvégi fellépésekre, mert ingyenes előadásokon kaphat képet a hazai jazzszíntér jövőjéről, hanem mert maga is szavazhat a neki legjobban tetsző zenekarra.
A rendezvény szakmai partnere a Magyar Jazz Szövetség, a Zempléni Fesztivál és az ELTE Jazztanulmányi Kutatócsoport.

Rodek Balázs a Kodolányi János Főiskola jazz tanszakán végzett jazzgitár szakon Birta Miklósnál és Gyárfás Istvánnál, majd részt vett a világhírű jazzgitáros, Jonathan Kreisberg mesterkurzusán New Yorkban, illetve Szlovéniában. A trió másik két tagja a hazai jazz- és könnyűzenei élet meghatározó, számos formációt erősítő alakja. Bögöthy Ádám többek között a Modern Art Orchestra, a Czirják Csaba Trió, a Karosi Júlia Quartet és az Oláh Szabolcs Quartet tagja. Szabó Dániel Ferenc a MÖRK, a Gyémánt Bálint Trió, a shinterz. és az Indigo motorja. A trió 2018 februárjában alakult, repertoárjukat a zenekarvezető saját szerzeményei alkotják. Song of the Day elnevezésű projektjük egy nap történetét meséli el úgy, hogy minden napszakot egy-egy szám jelenít meg.

Rendező: Müpa

Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.

  • gitár
    Rodek Balázs
  • bőgő
    Bögöthy Ádám
  • dob
    Szabó Dániel Ferenc
  • házigazda
    Novák Péter


Jazz Showcase


Ugrás az oldal tetejére