világzene, jazz, könnyűzene

Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet

Szünet nélkül
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint a történetmesélés mesterei. Szerethetőségük egyik titka, hogy hangzó történeteikre rendre rezonálnak hallgatóik. Mindketten bő évtizede a magyar jazzélet legmeghatározóbb művészei közé tartoznak, és külföldön is nagy elismertségnek örvendenek. Sokoldalúságuk nem csak a zenében mutatkozik meg: Harcsa Veronika például 2014 óta saját udvart vezet a Művészetek Völgyében. Több közös zenekaruk, projektjük közül jó ideje működik akusztikus duójuk, eddig két közös lemezt készítettek ebben a felállásban. Legújabb lemezük címe, a Shapeshifter utalás arra, hogy a kelet-európai ritmikát a kortárs jazz dinamizmusával vegyítő, igéző dallamokkal és lebilincselő groove-okkal átszőtt zenéjüket az eredeti duófelálláshoz képest immár egy belga ritmusszekcióval kiegészülve rögzítették. A két virtuóz zenésztársat, Nicolas Thys bőgőst és Antoine Pierre dobost Harcsa Veronika brüsszeli tanulmányai során ismerte meg. Kreatív támogatásukkal a lemezen szereplő dalok még erősebb jelenléttel szólalhatnak meg - minden bizonnyal koncertkörülmények között is.
A zenék és szövegek nagy része ez alkalommal is Harcsa Veronika munkája. A dalok a jazz nyelvén mesélnek történeteket arról, milyen napjainkban fiatalnak és igazi páneurópainak lenni, hogyan lehet békére, boldogságra találni a zajos városok, az olcsó repülőjegyek és a közösségi média felgyorsult világban.

Rendező: Müpa
  • ének
    Harcsa Veronika
  • gitár
    Gyémánt Bálint
  • bőgő, basszusgitár
    Nicolas Thys
  • dob
    Antoine Pierre

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére