világzene, jazz, könnyűzene

GOTTHARD-SZEBÉNYI

lasts of a dying breed

Szünet nélkül
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció
  • HEY, JUNE!

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Mike Gotthard gitáros és Szebényi Dániel billentyűs már több mint tíz éve együtt alkotó szerzőpáros. Kapcsolatuk még a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen eltöltött évek alatt mélyült el. A Mooterstől a Blues MD-n át az Electric Shockig több közös projektben játszottak. Ezen a koncerten válogatást hallhatunk kettejük sokrétű, műfajokon átívelő szerzői munkásságából - az eredmény egy hangzásában, energiájában rock-, felfogásában jazz-, ritmusában funk-, attitűdjében pedig blues-est lesz.

Mike Gotthard, azaz Gotthárd Mihály az új generáció gitáros fenegyereke, akinek játékát egyszerre jellemzi az intellektuális megközelítés és a nyers rockos-bluesos erő. Szebényi Dániel az egyik legkeresettebb hazai billentyűs, számtalan formáció tagja, közreműködője. No és persze együtt is rengeteg közös produkcióban vettek már részt. Első közös megjelenésük az európai blues-rock undergroundban is ismert Mooters zenekar Train to 79 EP-je volt még 2013-ban, ennek utódjaként a Blues MD-ben folytatták. Gotthard első szólólemeze 2016-ban jelent meg Intellectual Brutality címmel, amelyen majdnem minden dalban közreműködött Szebényi, aki tagja lett a lemezbemutató után indult Electric Shock zenekarnak is, amellyel Európában és Ázsiában is sikerrel turnéztak. Mike Gotthard második, Szebényi Dániel első szólólemezén dolgozik jelenleg, de a párosnak arra is volt ideje, hogy a Squid Game (Nyerd meg az életed) című népszerű tévésorozat kísérőzenéjében szerepeljen. Összetéveszthetetlen zenéjük hidat képez a hetvenes évek pszichedelikus, improvizatív felfogása, és a nyolcvanas évek masszív hangzása között, úgy, hogy mindezt egy modern, mai köntösbe bújtatják - egy kihalóban lévő zenésztípus utolsó képviselőiként.

Rendező: Müpa
  • gitár
    Mike Gotthard
  • billentyűk, ének
    Szebényi Dániel
  • basszusgitár
    Gudics Martin
  • gitár
    Tóth István
  • dob
    Kovács Miki
  • perka
    Mogyoró Kornél
  • Tátrai Tibor
    Vitáris Iván
    Balla Máté

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.



HEY, JUNE!


Ugrás az oldal tetejére