European Mantra

világzene, jazz, könnyűzene

Szünet nélkül
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Lehetetlen feladatra vállalkoznánk, ha a European Mantra zenéjét egyetlen stílusba próbálnánk besorolni - zenéjében keverednek a pop, a blues, a metál és a funky jegyei. Az eredmény mégsem a műfajok közötti csapongás: a nagyon különböző stílusokat ugyanis nem összeolvasztani akarják, inkább egy összetett, szélsőséges érzelmi világot mutatnak be a zene segítségével. Az együttest tizennyolc évvel ezelőtt álmodta meg Borlai Gergő, hogy az általa „nem hagyományosnak” nevezett zenei elképzeléseit a közönség elé tárja. Borlai szerző- és producertársa a gitáros Lukács Péter. A billentyűknél az EmeRTon-díjas Nagy János teszi teljessé a hangzást, basszusgitáron pedig Barabás Tamás egészíti ki a nem mindennapi ritmusszekciót.
A zenekar ritkán adhat koncertet, mert Borlai Gergő évek óta Los Angelesben él és világsztárokkal játszik, de amikor csak teheti, Magyarországra látogat, hogy együtt zenélhessen barátaival és a hazai közönséget is elkápráztassa. Az együttes ezen az estén mutatja be új lemezét, amelyet Borlai Gergő Amerikában megélt zenei élményei ihlettek. Olyan koncert lesz ez, amelyen sokkal több hang hangzik el, mint ami egy koncertbe belefér. Nem tévedés - ez lehetséges. Aki ismeri, tudja, aki még nem, itt a lehetőség, hogy megízlelje a felfoghatatlan zene fogalmát.

Rendező: Müpa

Jegyinformáció

Online erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal is megvásárolhatja.
Személyesen elfogadjuk még az Edenred Ajándékutalványát, Top Prémium ajándékutalványát, az Edenred Ezüst, Arany és Platina kártyát, a Kultúra és Ajándék Erzsébet-utalványt, az Erzsébet utalvány plusz kártya Ajándék illetve Kultúra keretét, az OTP Cafeteria kártya kultúra alszámla keretét. Valamint jegyét OTP, MKB vagy K&H SZÉP-kártyája szabadidő-keretének terhére is megvásárolhatja jegypénztárainkban.

Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.

  • gitár
    Lukács Péter
  • dob
    Borlai Gergő
  • billentyűs hangszerek
    Nagy János
  • basszusgitár
    Barabás Tamás



Ugrás az oldal tetejére