világzene, jazz, könnyűzene

Dianne Reeves

Szünet nélkül
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció
  • Jazzlegendák

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Dianne Reeves ötszörös Grammy-díjas és kétszeres Müpa-fellépő. Három Grammyt három egymást követő albumért érdemelt ki, amire korábban nem volt példa a legjobb vokális előadás kategóriájában. Miután 2011-ben csupán két gitár kíséretével megbabonázta hallgatóságát a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, 2018-ban teljes ritmusszekcióval érkezett, és újra hódított káprázatos hangjával és varázslatos személyiségével. Csapata ez alkalommal is a korábbiakkal szinte azonos tagokból áll majd, és biztosra vehetjük, hogy előadása újra igazolja: Reeves a jazztörténet legendás énekesnőinek sorába illik.

Nem túlzás őt Sarah Vaughan, Abbey Lincoln vagy Ella Fitzgerald örökségének méltó folytatójaként említeni, és ide sorolhatjuk Nina Simone-t is, akinek életművét Lizz Wrighttal és Angelique Kidjóval közösen ünnepelték a Sing The Truth című koncertsorozatban. 2018 kiemelkedően sikeres év volt Reeves számára: megkapta a Monterey Jazz Festival jazzlegendáknak járó díját - és a gálaesten is művészete előtt tisztelegtek -, az Egyesült Államokban a jazzművészek számára adható legmagasabb kitüntetést, a National Endowment for the Arts Jazz Masters díját is elnyerte, illetve két felsőoktatási intézmény, a Berklee College of Music és a Juilliard School is tiszteletbeli doktori címet adományozott neki. Mindezeken túl a legnagyobb öröm számára, hogy a világjárvány okozta kényszerű szünet után továbbra is turnézhat, és teheti ezt legkedvesebb muzsikustársai, Peter Martin zongorista, Romero Lubambo gitáros, Reuben Rogers bőgős és Terreon Gully dobos társaságában. Gazdag repertoárjából szabadon válogatva készül majd ismét csodás perceket szerezni a Müpa közönségének.

Rendező: Müpa
  • ének
    Dianne Reeves
  • zongora
    John Beasley
  • gitár
    Romero Lubambo
  • bőgő
    Reuben Rogers
  • dob
    Terreon Gully

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére