világzene, jazz, könnyűzene

Damien Rice

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció
  • Bartók Tavasz

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Az ír énekes-dalszerző-gitáros, Damien Rice nemcsak dalairól, hanem közvetlen előadói stílusáról és szentimentális koncertjeiről is ismert. Karrierje a 90-es évek végén indult az indie rock Juniper együttes tagjaként, később szólóban folytatta. Első albumát, az O-t, melyet az otthonában rögzített és 2002-ben saját maga adott ki, széles körben üdvözölte a kritika. Ezt aztán számtalan turné és két újabb lemez követte, dalai slágerlisták éléről és nagy sikerű filmek, sorozatok betétdalaiként köszöntek vissza. Legismertebb szerzeményeiben, mint amilyen a The Blower's Daughter, a 9 Crimes, a Cannonball vagy az I Don't Want to Change You látszólag egyszerű eszközökkel él, de mindig a szív közepébe talál. Úgy tartják, dalainak varázsa olyankor mutatkozik meg a legélénkebben, amikor egyedül vagy kis létszámú zenekarával lép színpadra. Tavasszal európai koncertturnéra indul, így erről hazai rajongói a Bartók Tavasz keretében a Müpában bizonyosodhatnak meg.
Az estet a különleges hangú katalán énekes-dalszerző, Sílvia Pérez Cruz nyitja, aki sokoldalúan ötvözi a flamencót és a latin-amerikai népdalok világát a jazzel és komolyzenével.

Rendező: Müpa

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.



Bartók Tavasz


Ugrás az oldal tetejére