világzene, jazz, könnyűzene

Chick Corea Trilogy

Jazzlegendák a Lexus támogatásával

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció
elmarad
  • Jazzlegendák
Az előadás elmarad.

Kedves Látogatóink,

A Müpa a látogatók és a munkatársak egészségét szem előtt tartva a 2019/20-as évad hátralévő részében zárva tart, azaz minden tervezett előadását lemondja július 7-ig. A Müpa saját szervezésű programokra vásárolt jegyeket a Müpa visszaváltja, a visszaváltás módjáról ide kattintva tájékozódhat.

Megértésüket, együttműködésüket köszönjük


Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Chick Corea negyedszer tér vissza a Müpába. Ez a tény egyenes arányban áll jazztörténeti jelentőségével és művészi termékenységével, amelynek köszönhetően szinte évente jelentkezik újabb fajsúlyos anyaggal. Nem elég, hogy ez alkalommal Christian McBride és Brian Blade személyében olyan társak kísérik, akik külön-külön is megtöltenék a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet, további különlegesség, hogy a koncert első részében egy, a tizenöt éves Müpa felkérésére írt Corea-kompozíció csendül majd fel.

Chick Corea 2012-ben Gary Burton vibrafonos oldalán debütált a Müpában. 2015-ben az elektronikus hangzásokat előnyben részesítő The Vigil elnevezésű együttesével tért vissza, majd 2018-ban újra akusztikus vizekre evezett három évtizedes barátaival, John Patitucci bőgőssel és Dave Weckl dobossal. A felállás ez alkalommal is a klasszikus zongorás trió lesz, a kreatív energiák végtelen áramlását pedig szintén megcsodálhatjuk. A Trilogy elnevezésű együttes 2013-ban adta ki első lemezét, amely egyéb díjak mellett két Grammyt is hozott az előadóknak. A második kiadására öt évet kellett várni - erről is hallhat majd darabokat a közönség. A négy Grammy-díjjal büszkélkedő Christian McBride az általa vezetett big banddel és saját triójával is sikert sikerre halmoz. Brian Blade kísérő muzsikusként szintén vezéregyéniség, s amellett, hogy idestova húsz éve a Wayne Shorter Quartet oszlopos tagja, művészete a Fellowship Banddel is iránymutató.
A huszonkétszeres Grammy-díjas zongorista példaképe és egyik kedvenc zeneszerzője, Bartók Béla munkássága előtt is tiszteleg a Müpa számára komponált darabjával.

A Jazzlegendák kiemelt támogatója a Lexus.

Rendező: Müpa
  • zongora
    Chick Corea
  • bőgő
    Christian McBride
  • dob
    Brian Blade

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére