világzene, jazz, könnyűzene

30 év jazz - Hungarian All Star Big Band

Autós koncertmozi a Lexus közreműködésével

Szünet nélkül
Kültéri parkoló
  • Müpa saját produkció
  • Müpa Autósmozi

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Egyedi sorozatban egyedi koncert: a 15 éves Müpa a 30 éves Magyar Jazz Szövetséget ünnepli az autósmozi sorozatban. Bár a Nemzetközi Jazznap alkalmára tervezett koncert a kialakult veszélyhelyzet miatt elmaradt, most mégis úgy találkozhatunk a hazai jazzélet nehézsúlyú szereplőivel, ahogy még soha: egyazon big bandben. Ráadásul megismételhetetlen elrendezésben: a művészek a Fesztivál Színházban zenélnek, a hallgatóság pedig a kocsijában, a Müpa parkolójában tart velük.

Nagyravágyó gondolatból született a koncertterv, és ha meghiúsulni látszott is, mégis minden nehézség ellenére valóra válik a szervezők álma: együtt ünnepelni az 1990-ben Gonda János által alapított Magyar Jazz Szövetség harmincadik születésnapját szinte minden olyan aktív jazzmuzsikussal, aki nélkül a magyar jazzélet elmúlt évtizedeit nem lehetett volna elképzelni. Többen közülük, például Berkes Balázs, Kőszegi Imre, Berki Tamás vagy Friedrich Károly jelen voltak a műfaj hazai alapkőletételénél, hangszeres és előadói képességeiknek, innovatív zenekaraiknak, zeneszerzői kvalitásaiknak és a nemzetközi színtéren való rendszeres jelenlétüknek, sikereiknek is köszönhetjük, hogy a magyar jazz fogalom lett, karaktert kapott, majd nyomdokukban újabb nemzedékek indulhattak útjukra. Utóbbiak legkiválóbb képviselői is helyet foglalnak a nagyzenekarban.
Az este művészeti vezetője Zsoldos Béla, az MJSZ alelnöke, házigazdája Bágyi Balázs elnök, a műsort pedig a jazzirodalom gyöngyszemei, valamint a fellépők saját számai alkotják.

Rendező: Müpa
  • ének
    Berki Tamás, Charlie
  • zongora
    Cseke Gábor
  • gitár
    László Attila
  • basszusgitár
    Lattmann Béla
  • bőgő
    Berkes Balázs
  • dob
    Kőszegi Imre, Bágyi Balázs, Csízi László
  • vibrafon
    Zsoldos Béla
  • altszaxofon
    Borbély Mihály, Bacsó Kristóf
  • tenorszaxofon
    Ávéd János, Csejtei Ákos
  • alt- és baritonszaxofon
    Elek István
  • trombita
    Fekete-Kovács Kornél
    Koós-Hutás Áron
    Fekete István
    Csizmadia Dávid
  • harsona
    Friedrich Károly
    Schreck Ferenc
    Szalóky Béla
    Barbinek Gábor
  • házigazda
    Bágyi Balázs

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.



Müpa Autósmozi


Ugrás az oldal tetejére