Magyar Állami Népi Együttes: Ezerarcú Délvidék

tánc, újcirkusz

Szünet nélkül
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A Délvidék nemcsak a Kárpát-medencében képvisel különleges nemzeti, történelmi és kulturális sokszínűséget, hanem a soknemzetiségű Európában is kuriózumnak számít. Népek jöttek és mentek, letelepedtek és elűzettek, a sors néha nem volt könyörületes ehhez a tájhoz, ám az egyszerű ember mindig barátja maradt a szomszédjának. Ezt jeleníti meg a Magyar Állami Népi Együttes új produkciója.

Az előadás a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be a Délvidéken élő népek: magyarok, szerbek, horvátok, ruszinok, szlovákok, románok, cigányok sokszínű tradicionális kultúráját. A Délvidék változatos tánc- és zenei hagyományokkal rendelkezik, és magában hordozza a közép-európai és a balkáni kultúra sajátos jegyeit, melyek ezen a területen különlegesen hatottak egymásra.
Az előadás fontos dramaturgiai motívuma a víz: a Tisza, a Dráva, a Száva, a Maros, a Mura - megannyi buzgó, patak és folyó ömlik egy irányba, hogy végül a Dunában váljék eggyé. A víz gazdag szimbolikája - az élet forrása, a megtisztulás eszköze és az újjászületés eleme - minden kultúrának sajátja. E tartalmi gazdagság segítségével jutunk el - változó idősíkokon keresztül - az előadásban egy-egy tájegység sajátos tánc- és zenekultúrájának bemutatásáig. A színpadkép segíti az állandóan változó képek egymás utáni megjelenítését - mindezt animációval, vetítéssel, árnyjátékkal kiegészítve. A látványnak nagyon fontos részei az eredeti viseletek, melyek az adott népcsoportok tájjellegű különbségeit hivatottak megjeleníteni.

Az előadás a Müpa és a Hagyományok Háza - Magyar Állami Népi Együttes együttműködésében valósult meg.

Rendező: Müpa

Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.

  • a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara
  • ifj. Szerényi Béla
    KOLO együttes
    DALINDA (hangfelvételről)
    Pál Lajos (hangfelvételről)
  • Pál Eszter
    Hetényi Milán
  • zene
    Gera Attila
    Kelemen László
    Pál István Szalonna
  • zenei szerkesztő
    Kelemen László
  • koreográfusok
    Fitos Dezső
    Kocsis Enikő
  • viseletszakértő
    Kocsis Enikő
  • díszlet
    Molnár Zsuzsa
  • animáció
    Sárvári Enikő
  • fény
    Papp Kornél
  • rendezők
    Mihályi Gábor
    Fitos Dezső
    Kocsis Enikő
  • művészeti vezető
    Pál István Szalonna
  • együttesvezető
    Mihályi Gábor



Ugrás az oldal tetejére