tánc, újcirkusz

Duna Művészegyüttes: Szépséges Mezőség

Szünet nélkül
Fesztivál Színház
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A nagy sikerű Szerelmünk, Kalotaszeg című előadás után a Duna Művészegyüttes továbbra is az egy-egy tájegységre fókuszáló műsorszerkesztési elvet kívánja követni. Legújabb bemutatójuk az erdélyi Mezőség népművészetére, tánchagyományára összpontosít. A Mezőség kitüntetett helyet foglal el a népművészetet kedvelő közönség szívében. Számtalan amatőr és hivatásos gyűjtő érdeklődését keltette fel, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lajtha László, Kós Károly, Kallós Zoltán, Martin György, Tímár Sándor, Novák Ferenc és sokan mások is folytattak itt kutatómunkát, biztosítva ezzel, hogy a mezőségi archaikus népművészet fennmaradjon az utókor számára. A mintegy 300 települést magába foglaló Mezőségben a magyar, román, cigány és szász kultúra összefonódása, kölcsönhatása különösen gazdag tánc- és zenekultúrát hozott létre - az előadás ezt a fajta multikulturalitást állítja középpontba.

A bemutató a Liszt Ünnep keretében a Duna Művészegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

Rendező: Müpa
  • ének
    Navratil Andrea
  • próza
    Tóth Károly
  • tangóharmonika, cimbalom
    Barcza Zsolt
  • brácsa
    Árendás Péter
  • Göncöl zenekar
  • zenei szerkesztő
    Dulai Zoltán
    Koncz Gergely
    Mohácsy Albert
    Navratil Andrea
  • díszlet
    Michac Gábor
  • jelmez
    Winklerné Petri-Kiss Borbála
  • fény, animáció
    Lendvai Károly
  • táncmesterek
    Busai Norbert
    Busai Zsuzsanna
    Farkas Ágnes
    Kádár Ignác
    Nagypál Anett
    Szabó Csaba
    Sáfrán Balázs
  • szakmai tanácsadó
    Varga Sándor
  • koreográfus
    Kocsis Enikő
    Fitos Dezső
    Juhász Zsolt
    Farkas Tamás
  • a rendező munkatársai
    Bonifert Katalin, Soós Gyula András
  • rendező
    Juhász Zsolt

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére