A Rossini emlékére komponált Libera me tétel már elénk vetíti a később megszülető teljes mű vízióját. A Dies irae utolsó ítélet freskója, a tételt lezáró, legmagasabb rendű mesterségbeli tudást mozgósító fúga, illetve a szólista és énekkar párbeszéde, az egyén és közösség harmóniáját megjelenítő, megrázó, közös ima meghatározza a teljes mű zenei gondolkodásmódját.
A romantikus korszak zeneszerzői az egyházi művek megzenésítésekor egyre drámaibb kontrasztokat használtak, kompozíciós módszerük egyre képszerűbbé vált. Verdinél ez elsősorban operai dramaturgiát, operai jelenetek sorát jelenti. A Requiemben egy operához képest arányaiban kifejezetten sok az énekes együttes: kvartett, trió, duett. A szerző tudatosan használja az énekesek a cappella megszólalásait a bizonytalanság, a kétség, az elhagyatottság megjelenítésére. Az énekkart a nagy történelmi operák - Nabucco, Don Carlos, Aida - kórusaihoz hasonlóan kezeli hol tömegjelenetek, hol a közösséget összekötő érzelmek monumentális kifejezőjeként.
A Budafoki Dohnányi Zenekar a tőle megszokott módon arra törekszik, hogy szakítson a darab 20. századi előadási hagyományaival, és helyreállítsa a szerző eredeti szándékaihoz vélhetően közelebb álló korabeli előadói gyakorlat legfontosabb elemeit. Az előadást a műhöz kapcsolódó képzőművészeti alkotások megjelenítése teszi teljessé.

Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar, Müpa