Tonhalle-Orchester Zürich

komolyzene, opera, színház

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Ritka alkalom: olyan svájci zenekarral találkozhatunk, amelyet felvételekről jól ismerünk, de hangversenyen nem hallhattunk az elmúlt években. A karmester munkáját nyilván fokozott érdeklődéssel figyelik majd mindazok, akik két hónappal korábban hasonlóan világklasszis öccsét is látták-hallották a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A Tonhalle-Orchester Zürich elődje már 1868-ban megkezdte munkáját, nevét azonban az együttes arról a koncertteremről kapta, amelyet csak 1895-ben avatott fel Brahms, s amelyet az a Hellmer-Fellner építészpáros tervezett, amelynek munkája a budapesti Vígszínház és Operettszínház, a szegedi Nemzeti Színház és a kecskeméti Katona József Színház. Másfél évszázados fennállása során az együttest nagynevű dirigensek irányították, köztük Volkmar Andreae, Hans Rosbaud, Rudolf Kempe, Charles Dutoit, Gerd Albrecht, Christoph Eschenbach és David Zinman. Jelenlegi vezető karmesterük, a Järvi dinasztia középső tagja, Paavo Järvi (*1962) éppen a 2019/20-as évadban kezdi meg ötéves szerződését a zenekarnál.
A műsor nyitószáma, Bartók Táncszvitje több nép zenéjét ötvözi, a második szám, Copland Klarinétversenye (1947/49) éppen úgy Benny Goodman megrendelése nyomán keletkezett, mint Bartók triója, a Kontrasztok, s ennek megfelelően jazzhatásokat is felmutat. Szólistája, a svéd Martin Fröst (*1970) korosztályának egyik kiválósága, aki számos kortárs zeneszerzővel működött már együtt, köztük Krzysztof Pendereckivel is. A második részt kitöltő Csajkovszkij-opus nem igényel méltatást: az V. szimfónia a romantika legnépszerűbb darabjainak egyike: elementáris erejű, személyes hangú, pazar melódiagazdagságú remekmű.

A koncertet 18.30 órai kezdettel, Előhang címmel beszélgetés előzi meg az Előadóteremben, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.

Rendező: Müpa

Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.

Előadott művek

  • Paavo Järvi
  • klarinét
    Martin Fröst



Kapcsolódó bérlet

Kedvezménnyel

Szólisták és zenekarok


Ugrás az oldal tetejére