komolyzene, opera, színház

Karácsony Európában

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció
elmarad
  • Karácsonyi orgonakoncert
Az előadás elmarad.

Kedves Látogatónk!

A Magyarország kormánya által meghozott rendelkezések figyelembevételével, és a járványhelyzetre való tekintettel 2021. január 31-ig minden előadásunk elmarad. A Müpa saját szervezésű programjaira vásárolt belépők árát visszatérítjük: jegyét ide kattintva, bérletben szereplő előadásra szóló jegyét pedig ezen az oldalon tudja visszaváltani.

Felületünkön kizárólag a Müpa saját produkcióinak jegyeit rögzítheti. A befogadott, tehát nem saját szervezésű előadások jegyvisszaváltásának módjáról, kérjük, az előadás szervezőjénél érdeklődjön.

Megértését és együttműködését köszönjük!


Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Szilágyi Gyula és a Tenebrae Kórus tervezett közös karácsonyi orgonakoncertjének meghívott vokális közreműködője, az angol énekkar a koronavírusjárvány miatt sajnos nem utazhat Magyarországra, a magyar muzsikus azonban hazai énekesek, valamint Pálfalvi Tamás trombitaművész közreműködésével zenetörténeti érdekességekben gazdag, sokszínű műsorral kárpótolja az orgonamuzsika szerelmeseit a Müpa világhírű hangszerének játszóasztalánál. Programját hallgatva a 16. századtól a 20.-ig járhatjuk be az évszázadokat német, spanyol, portugál, olasz, francia, angol és magyar földön kalandozva.

Szilágyi Gyula eddigi pályafutása meggyőzően példázza, hogy a hivatás szó milyen pontosan fejezi ki a mögötte rejlő fogalmat: akinek egy nemes ügyben feladata akad, azt az a tevékenység előbb-utóbb ellenállhatatlanul magához hívja - akkor is, ha korábban másutt kereste a boldogulást. A Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézetének adjunktusa és a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának orgonatanára ugyanis - miután Trajtler Gábor vezette be az orgonajáték rejtelmeibe - a Budapesti Műszaki Egyetem Közlekedésmérnöki Karán tanult, vasúti járműgépész mérnöknek készülve. A zene azonban, mint mondja, „visszahódította magának”: műszaki stúdiumainak hátat fordítva a nyolcvanas évek végétől az ezredfordulóig az amszterdami Sweelinck Zeneakadémián tanult orgonát, zongorát és egyházzenét, majd Portugáliában és Spanyolországban muzsikált hosszú évekig. Közel negyedszázadnyi külföldi tapasztalatgyűjtés után 2011-ben tért haza végleg. Karácsonyi hangversenyén magyar muzsikusbarátai is közreműködnek, a koncert műsorán pedig számos ritkaságot hallunk olyan szerzőktől, mint Hyeronimus Praetorius, Aguilera de Heredia, Gratiani, Correa Braga, du Caurroy, Bach, Krebs, Widor, Reger, Gárdonyi Zoltán, John Reager és Koloss - természetesen csupa karácsonyi zenét.

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • orgona
    Szilágyi Gyula
  • szoprán
    Albert Emília, Varga Anna
  • mezzoszoprán
    Hajdú Diána
  • trombita
    Pálfalvi Tamás
  • népi ének
    Albert Emília, Gaál Kinga, Juhász Erika, Varga Anna
  • citera
    Dudás Klára
  • művészeti vezető
    Juhász Erika

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Kapcsolódó bérlet

Kedvezménnyel

Ugrás az oldal tetejére