Az előadás megtekinthető a honlapunkon, Facebook-oldalunkon és YouTube-csatornánkon.


A Tavaszi áldozat alapgondolata már a Tűzmadár befejezése után megragadta Stravinsky képzeletét, ám a kompozíció realizálását a Petruska 1913-ig késleltette. Ahogy azt a komponista önéletírásában leírja, arra sem jutott ideje, hogy nagy vonásokban felvázolja a művet, annyira lekötötte a Petruska komponálása. A darabot eredetileg szimfonikus formában képzelte el, alapgondolata azonban már ekkor is az orosz pogány kori szertartás látomása volt, amelyben a tavasz ébredését - a természet újjászületését - egy ifjú emberi lény feláldozásával köszöntik. A művet bevezető, hangulatkeltő és rendkívül kifejező dallam, amely a fagotton szólal meg - eredetére nézve litván népi melódia - az elemek hatalmától való ősi félelmet érzékelteti.
Az újjászülető tavaszt elsőnek az ifjak üdvözlik: egy tapasztalt öregasszony tanítja meg őket a természet titkaira. Majd a folyó felől fiatal leányok közelednek, és az ifjakkal együtt járják a táncot. Ebben a táncban azonban nyoma sincs a közönséges ünnepek gondtalan vígságának: vészterhes és végzetes szertartás inkább. Megjelennek az öregek, a bölcs és a főpap, aki megáldja a földet. A föld tánca a termékenységet, a vegetáció örökös körforgását szimbolizálja. Ezzel ér véget az első rész. A második rész a leányok árnyszerű táncával kezdődik. Megalkotják azt a varázsos kört, amelyben a kiválasztás szertartása végbemegy: akit kiválasztanak, azt áldozzák majd fel a földnek, hogy kiengeszteljék erői pazarlásáért. Körültáncolják a kiválasztott fiatal leányt, és megidézik az ősöket, akik az áldozat testét az égbe viszik.
„Bár a Sacre du Printemps témáját cselekmény nélkül képzeltem el, mégis ki kellett dolgoznom valamiféle tervet e vallási rítushoz. Ehhez találkoznom kellett Roerichhel, aki akkoriban Talaskinóban tartózkodott, Tenyisev hercegnőnek, az orosz művészet nagy pártfogójának birtokán. Ide mentem el utána, s itt állapodtunk meg a Sacre színpadi előadását, valamint a darab különböző epizódjainak sorrendjét illetően. Hazatérve Usztyilugba (a Stravinsky-család birtokára), nekikezdtem a komponálásnak….” - emlékszik vissza a zeneszerző.
Roppant tanulságos, ahogy a komponista leírja a darab keletkezésének és színrevitelének történetét, a zseniális táncos, Vaclav Nizsinszkij koreográfusi debütálását, valamint a bemutatót, amelyhez a zenetörténet talán legnagyobb botránya fűződik. „A Sacre du Printemps első alkalommal (1913) május 28-án, esti díszelőadáson került színre. (…) Partitúrám nehézségei miatt nagyon sok próbára volt szükség; ezeket Monteux az őt jellemző alapossággal és lelkiismeretességgel vezette. A színpadi előadásra vonatkozóan nem mondhatok ítéletet, mert az előjáték első ütemeinél, amikor a nevetés és a gúnyos kiáltozás kitört, otthagytam a nézőteret. Fel voltam háborodva. Az eleinte még szórványos tüntetések hamarosan elharapóztak, ellentüntetéseket váltottak ki, s így hamarosan borzasztó zenebona támadt. Egész előadás alatt a kulisszák mögött maradtam Nizsinszkij mellett. Széken állva, tele torokból kiabált a táncosok felé: »tizenhat, tizenhét, tizennyolc« (ezekkel a számokkal diktálta a taktust). Szegény táncosok persze nem hallottak a nézőtéren kitört izgalom, meg a saját lábdobogásuk miatt. A tajtékzó Nizsinszkijt ruhájánál fogva kellett féken tartanom, mert minden pillanatban kész lett volna a színpadra rohanni, hogy botrányt csináljon. Gyagilev véget akart vetni a tombolásnak, ezért hol úgy rendelkezett, hogy gyújtsanak világosságot a nézőtéren, hol meg, hogy oltsák el. Csak ennyi maradt meg bennem a premierről. A botrány annál is inkább meglepett, mert a főpróba nyugodtan folyt le, pedig egész sereg művész volt jelen, festők, muzsikusok, írók és a legműveltebb társaság képviselői; legkevésbé sem számítottam hát olyan dühkitörésre, amilyet az előadás kiváltott.”
A komponista e főműve a bemutató után 101 évvel, a Stravinsky-maraton zárásaképpen, a BFZ előadásában hangzott el.

A felvétel a Müpa 2015. február 7-i koncertjén készült.

Rendező: Müpa