komolyzene, opera, színház

Savaria Szimfonikus Zenekar

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció
  • Felfedezések

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

Ez a hangverseny felfedezések sorát kínálja! Megismerkedhetünk egy fiatal magyar karmesterrel, aki zeneszerző is, a koncerten saját vezényletével felhangzó műve pedig a Müpa Zeneműpályázatán díjazott alkotás. A Saint-Saëns-csellóverseny fiatal spanyol szólistája mindössze tizenhét esztendős, de már évek óta koncertezik és nyeri a nemzetközi versenyeket. Chopin e-moll zongoraversenyében pedig olyan ifjú magyar zongoraművésznő lép pódiumra, aki magzatkora óta kapcsolatban áll a zenével, kétévesen tanult meg olvasni, és nem sokkal később a kottát is megismerte.

A hangversenyen megszólaló kompozíció, a String Zing a Müpa Zeneműpályázatának kamarazenekari és kamaraszimfonikus kategóriájában vívta ki a zsűri elismerését, de Thomas Kornél a szóló- és kamarazenei kategóriában is díjat nyert. A 2017/2018-as évad óta annál a Savaria Szimfonikus Zenekarnál dolgozik asszisztens karmesterként, amelynek koncertjén most művét vezényli. A műsoron szereplő két versenymű, Camille Saint-Saëns a-moll csellóversenye és Chopin e-moll zongoraversenye nem szorul felfedezésre, hiszen mindkettő a törzsrepertoár kedvelt darabja, annál inkább érdemes figyelnünk a két mű megszólaltatóira, akik igazi pályakezdő tehetségek. Luis Aracama Alonso a madridi Zsófia Királyné Zeneakadémia neveltje, aki már sok nagyszerű művész - köztük Gulyás Márta, Gautier Capuçon, Torleif Théeden, Alexander Lonquich, Enrico Dindo - mesterkurzusán is megfordult. A Chopin-zongoraverseny szólistája, Vida Monika Ruth 1996-ban született Budapesten, a Zeneakadémián a Kivételes Tehetségek Osztályában Eckhardt Gábortól tanult, számos országos és nemzetközi versenyen ért el helyezést, 2020-ban pedig megkapta a Junior Prima Díjat.

Az Európai Unió Klasszikus Európa Jövője és Kreatív Európa programjainak támogatásával.

A koncertet 18.30 órai kezdettel, Előhang címmel beszélgetés előzi meg, melyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Thomas Kornél
  • cselló
    Luis Aracama
  • zongora
    Vida Monika Ruth

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére