komolyzene, opera, színház

Philippe Herreweghe és a Collegium Vocale Gent

Szünet nélkül
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A 18. század végéig természetes volt, hogy ha egy zeneszerző liturgikus művet ír, alkalmazkodnia kell az egyházi szertartás kereteihez. Beethoven ebben is lázadó volt: Ünnepi miséje az egyik első olyan egyházzenei alkotás, amely minden vonatkozásban - terjedelmében, hangzásdimenzióiban, gesztusrendszerében, indulataiban - kitör a templom falai közül. Ez alkalommal a mű korunk egyik legnagyobb karmesterének értelmezésében, világklasszis zenekarral és kórussal, nemzetközi hírű énekesek hangján szólal meg.

Beethoven 1819 és 1823 között dolgozott a kései Missa solemnisen, élete egyik fő művén, amelynek első teljes előadása Szentpéterváron, 1824 áprilisában zajlott le. Alkotását a zeneszerző egyik legfőbb patrónusának, tanítványának és barátjának, Rudolf főherceg olmützi érseknek ajánlotta. „Szívből jött - bár jutna el újból a szívekhez!” - írta a kéziratos partitúra elejére. A genti születésű Philippe Herreweghe, korunk egyik legelmélyültebb gondolkodású muzsikusa pszichiáterből lett karmesterré. Kórusa, az 1969 óta működő Collegium Vocale Gent szólista kvalitású énekesekből áll. Az 1991-ben alapított Orchestre des Champs-Élysées specialitása az 1750-től a 20. század elejéig terjedő repertoár. 2010 óta Herreweghe az együttes művészeti vezetője. Egy ilyen mű esetében, amely akárcsak a IX. szimfónia, az egész emberiséget kívánja átölelni, mély értelmű és jelképes gesztus, ha az előadógárda nemzetközi. Ez valósul meg most, mikor a belga karmester vezetésével ausztrál szoprán, francia mezzo, török tenor és német basszbariton formálja meg az énekszólókat.

Rendező: Müpa

Előadott művek

  • Philippe Herreweghe
  • szoprán
    Eleanore Lyons
  • mezzoszoprán
    Eva Zaïcik
  • tenor
    Ilker Arcayürek
  • basszus
    Thomas E. Bauer
  • Orchestre des Champs-Élysées
  • Collegium Vocale Gent

Jegyinformáció

Online és személyesen erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal, valamint OTP, K&H vagy MKB SZÉP-kártyája szabadidő alszámlájának terhére is megvásárolhatja.
Személyes vásárláskor elfogadjuk még az Edenred Ajándékutalványt és az Edenred ajándékkártyáit (juttatási és családi kártyák), illetve az OTP Cafeteria kártya kultúraalszámla-keretét is.

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Kapcsolódó bérlet

Kedvezménnyel

Ünnepek és oratóriumok


Ugrás az oldal tetejére