komolyzene, opera, színház

OrgonaExpedíció

Audiencia a hangszerek királynőjénél

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
  • Müpa saját produkció

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A Müpa egyik nevezetességét, az orgonát mindenki megcsodálja, aki ellátogat a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Ezúttal azonban nemcsak a hangszer impozáns felépítésében és gazdag hangzásában gyönyörködhetnek, hanem az érdeklődők Fassang László orgonaművész vezetésével betekintést is nyerhetnek a hangszer „titkaiba”.
A megújult, OrgonaExpedíció névre keresztelt program vezetője a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a párizsi Conservatoire National Superieur tanára, a Müpa orgonakoncertjeinek szerkesztője avatott szakemberként beszél az orgonák sok évszázados történetéről, majd egy sok érdekességgel fűszerezett, vetítéssel kísért előadás során bemutatja a Müpa 6804 sípból álló, 92 regiszteres, 5 manuálos hangszerét.
A program zárásaként a résztvevők rövid virtuóz hangszerbemutató játék során ízelítőt kaphatnak a hangszerben rejlő végtelen lehetőségekből is.

Rendező: Müpa

Jegyinformáció

Online és személyesen erre az előadásra jegyét Müpa ajándékutalvánnyal, valamint OTP, K&H vagy MKB SZÉP-kártyája szabadidő alszámlájának terhére is megvásárolhatja.
Személyes vásárláskor elfogadjuk még az Edenred Ajándékutalványt és az Edenred ajándékkártyáit (juttatási és családi kártyák), illetve az OTP Cafeteria kártya kultúraalszámla-keretét is.

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére