komolyzene, opera, színház

MÁV Szimfonikus Zenekar

Mahler & Csajkovszkij

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A késői romantika két nagy zeneszerzője, Csajkovszkij és Mahler egy-egy műve csendül fel a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenyén. Csajkovszkij II. zongoraversenye, amely csaknem ismeretlen maradt a népszerű b-moll koncert árnyékában, a világhírű szólista, Elisabeth Leonskaja közreműködésével hangzik el. Mahler I. szimfóniáját Budapesten mutatták be a szerző vezényletével, a hangverseny különlegessége azonban, hogy „nyitányként” elhangzik a szimfóniának az a költőien szép tétele is, amelyet a zeneszerző a bemutató után kihúzott a műből.

A MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenyén megszólaló kompozíciók egy évtizeden belül születtek, szellemiségükben is rokonságot fedezhetünk fel. Sokan nem is tudják, hogy Csajkovszkij híres b-moll zongoraversenyének „árnyékában” a zeneszerző még két versenyművet komponált a hangszerre, így érdemes lesz megismerni az 1879/80-ban keletkezett másodikat. Mahler I. szimfóniáját Budapesten mutatták be, akkor öttételes változatban, a komponista a második tételt azonban később kivette a műből. Ez a tétel a Blumine, szép, romantikus virágzene, amely feltétlenül megérdemli, hogy a közönség is megismerje. Elisabeth Leonskaja élő legenda. 1945-ben született Tbilisziben. Hétévesen kezdett zongorázni, tizenegyévesen pedig már Beethoven C-dúr zongoraversenyét játszotta zenekarral. 1978 óta Ausztriában él, koncertezik, lemezeket készít. Az est karmestere Farkas Róbert, aki 2021 óta a MÁV Szimfonikus Zenekar vezető karmestere.

Rendező: MÁV Szimfonikus Zenekar

Előadott művek

  • Farkas Róbert
  • zongora
    Elisabeth Leonskaja
  • MÁV Szimfonikus Zenekar

Parkolási információk

Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.




Ugrás az oldal tetejére