Mao Fujita, Andris Nelsons és a Lipcsei Gewandhaus Zenekara
Tájékoztatjuk kedves közönségünket, hogy Yuja Wang betegség miatt lemondta a lipcsei Gewandhaus Zenekarával közös turnéját.
A zenekar szeptember 11-i budapesti koncertjén - amely változatlan műsorral hangzik el - a Sosztakovics-versenymű szólóját Mao Fujita fogja játszani. A 23 éves japán zongorista a közelmúltban többszörös versenygyőzelemmel robbant be a nemzetközi koncertéletbe: a svájci Clara Haskil Zongoraversenyről 2017-ben összesen négy elismeréssel (közöttük: első helyezettként és közönségdíjasként) tért vissza hazájába, a 2019-es moszkvai Csajkovszkij Versenyen pedig ezüstérmet szerzett, amelynek köszönhetőn az utóbbi néhány évben szólistaként meghívást kapott Valerij Gergijevtől a Mariinszkij Színház Zenekarának több koncertkörútjára is.
A korábban megváltott jegyek automatikusan érvényesek a koncertre.
Jegyárak
Lipcse Bach, Mendelssohn, Schumann, Wagner városa - a zenetörténet egyik izgalmas helyszíne. A Gewandhaus Zenekara minden idők egyik legfontosabb szimfonikus együttese, melynek működéséhez legendás bemutatók kapcsolódnak. A zenekar jelenlegi vezetője, a lett Andris Nelsons Bayreuthtól Bostonig a világ számos pontján bizonyította már kivételes tudását. A Sosztakovics-zongoraverseny virtuóz szólistája, a japán Mao Fujita bravúros beugrással helyettesíti Yuja Wangot.
Rendező: Müpa
Előadott művek
Közreműködik:
-
trombitaRichter Gábor
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Büféélmény – sorban állás nélkül
Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.
Kapcsolódó bérlet

Szólisták és zenekarok
-
Mao Fujita, Andris Nelsons és a Lipcsei Gewandhaus Zenekara
-
Viktoria Mullova, Boldoczki Gábor és a Suisse Romande Zenekara
-
Martin Grubinger és a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar
-
Boldoczki Gábor, Szergej Nakarjakov és a Prágai Szimfonikus Zenekar