Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Hősi élet

komolyzene, opera, színház

Egy szünettel
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Jegyárak


Mentse el a programot Google Naptárába!

A zenetörténetben minden évszázad másképp értelmezte a Hős fogalmát: a régebbi időszakok eszményítve ábrázolták a tömegből előlépő kiválasztottat, míg a későbbi korok mesterei már iróniával tekintettek a korábban nemes pátosszal megjelenített harcosra. Ezen a hangversenyen a közönség mindkét művészi felfogással találkozhat.

Goethe híres drámája, az Egmont a kis népek szabadságharcának szimbólumává vált - ezért is játszotta a Magyar Rádió oly sűrűn Beethoven Egmont-nyitányát 1956 forradalmi napjaiban. Azon aligha lepődhetünk meg, hogy a hősökért lelkesedő bécsi klasszikus zeneszerző 1810-ben kísérőzenét komponált a nagy költő drámájához, hiszen a Fidelio szerzője számára a szabadság szent fogalom volt. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyét bevezető, lendületes nyitány a kísérőzene legnépszerűbb részlete.
A hangverseny másik „heroikus” műsorszáma, Richard Strauss Hősi élet című szimfonikus költeménye magát a komponistát állítja „hősként” az 1898-ban keletkezett programzenei mű középpontjába, s ezzel összefüggésben nemcsak önidézetek sokaságát vonultatja fel a szerző korábbi műveiből, de rokonszenves szerénységgel jó adag öniróniát és humort is érvényesít az ábrázolásmódban. A két szimfonikus mű között megszólaló Oboaverseny (1945) a kései Strauss-muzsika derűjének vonzó példája.
Juliana Koch oboaművész hangszerének nemzetközi hírű virtuóza, 2018 óta a Londoni Szimfonikusok szólóoboása, s ugyanebben az évben lett szintén Londonban a Royal College of Music tanára. A legendás Kurt Sanderling fia, Michael Sanderling régi ismerőse a magyar közönségnek: kitűnő csellistaként és nagy kultúrájú dirigensként egyaránt hallhattuk már.

Rendező: Nemzeti Filharmonikusok

Parkolási információk

A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Büféélmény – sorban állás nélkül

Az Átrium-büfében új étkezési szolgáltatásunknak köszönhetően lehetőségük van előrendelést leadni egy órával az előadás megkezdése előtt, így megszabadulhatnak a hosszas sorban állástól az előadás szünetében, és azonnal fogyaszthatják a megrendelt étel-, italféléket. Az előrendelés részletei elérhetőek itt.

Biztonságos jegyvásárlás

Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.

Előadott művek

  • Michael Sanderling
  • oboa
    Juliana Koch



Ugrás az oldal tetejére