
Hangulatkoncert
Négykezes időutazás
Jegyárak
Mentse el a programot Google Naptárába!
A koncert előadói a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett fiatal zongoraművészek. Giorgia Fabro a legnevesebb olasz egyetemeken tanult, mielőtt Magyarországra érkezett, ahol szólistaként és kamarazenészként is rendszeresen fellép. Gál Katalin a művész mesterképzés után idén a tanári mesterképzést is elvégezte, emellett szintén közreműködik szólókoncerteken és kamarazenei produkciókban is. Négykezes műsorukban Mozart sziporkázó zenéje mellett Bach töprengő, polifonikus korálsorainak is jut hely, Kurtág György átiratában. Kurtág mesteri érzékenysége megkapó módon talált utat négykezes átirataiban Bach gyönyörű vallásos műveihez, a korálokhoz. Innen egy nagy ugrással érkezünk az est utolsó zeneszerzőjéhez. Bach vallásos himnuszának ünnepélyessége után Saint-Saëns Haláltánca következik, amely mű a halállal való találkozásról szól.
Rendező: Müpa
Előadott művek
-
zongoraGál Katalin, Giorgia Fabro
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.